Ország-világ

2021.08.10. 07:32

Elégedettek a körülményeikkel az egyetemisták

Elégedettek a körülményeikkel az egyetemisták, a diploma megszerzése után a diákok döntő többsége Magyarországon akar elhelyezkedni – derül ki a legfrissebb Eurostudent kutatás alapján.

Budapest, 2021. július 22. Résztvevõk a Pont Ott Parti - felvételi eredményváró rendezvényen az ELTE Lágymányosi Campusán 2021. július 22-én. MTI/Bruzák Noémi

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Az Eurostudent nemzetközi hallgatói kutatás több mint két évtizede szolgáltat adatokat a felsőoktatásban tanulók életkörülményeiről, tanulási jellemzőiről és a felsőoktatási intézményrendszer működéséről a részt vevő országokban. A mostani adatfelvételben 25 ország vett részt, a magyarországi eredményeket az Oktatási Hivatal publikálta.

A felmérés alapján

a magyar hallgatók 72 százaléka állami támogatással tanulhat,

az állami ösztöndíjasok aránya a pedagógusképzésben és a művészeti képzéseken magasabb, míg a gazdaságtudományi szakokon többen vannak, akik fizetnek a tanulmányaikért.

A kutatás vizsgálta a hallgatók anyagi helyzetét is, és a Magyar Nemzet cikke szerint az derült ki, hogy

a diákok kevesebb mint negyedének vannak megélhetési gondjai.

A hallgatók 55 százaléka másoknak is ajánlaná az általa választott képzést, és a megkérdezettek 49,2 százaléka szerint az egyetemen, főiskolán megszerzett tudás kiváló alap a hazai munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez.

Az egyetem után leginkább a gazdasági és a művészeti területek hallgatói terveznek továbbtanulást, döntő részük maradna Magyarországon

- írta a lap.

Borítókép: résztvevők a Pont Ott Parti – felvételi eredményváró rendezvényen az ELTE Lágymányosi Campusán 2021. július 22-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában