Éles lőszert is bevethet a rendőrség a fehérorosz tüntetők ellen

Jurij Karajev fehérorosz belügyminiszter szerdán figyelmeztetett: a hatóságok nem fognak habozni, amennyiben szükség esetén éles lőszer bevetése merül fel a tüntetőkkel szemben.

A YouTube videomegosztó portálon szerdán közzétett interjúban Karajev úgy vélekedett, hogy a rendőrség eddig túlságosan toleráns volt a tiltakozókkal szemben, de ezentúl keményebb irányvonalat fognak követni. Utalt rá, hogy számos rendőr sebesült meg eddig az augusztus eleje óta tartó tüntetéseken.

Hozzátette: a rendőrség továbbra is inkább a nem halálos fegyverekre fog támaszkodni, de tűzfegyverekhez folyamodik, ha a tiltakozók részéről erőszakos fellépéssel találkozik.

Mindeközben Kansztancin Bicsak, a fehérorosz állambiztonsági bizottság (KGB) vizsgálati osztályának vezetője szerdán közölte, hogy a nyomozás terrorcselekménynek minősítette a maziri közlekedésrendészet épületének előző esti felgyújtására tett kísérletet.

A BelTA fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint Bicsak elmondta, hogy a bűncselekmény anyagait további vizsgálatra átadták a KGB homeli területi igazgatóságának. A KGB a többi bűnüldöző szervvel együttműködve folytatja az elkövetők keresését – tette hozzá.

A nyomozás szerint az említett épülethez az éjszaka folyamán egy férfi osont, betörte az ablakot az első emeleten, és egy gyúlékony folyadékkal teli palackot hajított be rajta. Ennek nyomán tűz ütött ki az egyik szobában, aminek következtében kár keletkezett a falakban, az ablakpárkányban és az irodai felszerelésben. A beszámoló szerint a betört ablak alá a „Megtorlás!”-feliratot firkálták.

A fehérorosz büntető törvénykönyv szerint terrorcselekményért akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható.

A belügyminisztérium mindeközben arról számolt be, hogy két álbombát találtak a vasút mentén a minszki területi Szmaljavicsi városának közelében. Volha Csamadanava belügyi szóvivő elmondása szerint a szakértők megállapították, hogy a robbanószerkezetnek kinéző dobozok valójában álbombák voltak, amelyek köveket és kulcstartó-zseblámpákat tartalmaztak.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden úgy fogalmazott: az országnak immár „terrorista fenyegetésekkel is szembe kell néznie”.

Az augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás óta – amelyen a hivatalos eredmények szerint Lukasenkát a voksok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké – hétről hétre hatalmas tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre. Az ellenzék a nyugati országokkal együtt csalásnak tartja az elnökválasztás hivatalosan közölt eredményét.

Hozzászólások

egy laza nap
Hűha! Palvin Barbi csak egy piros köntöst kapott magára
nagyváradi találkozó / 23 perce
Gulyás Gergely: érdemes megjutalmazni az erdélyi magyar összefogást
Szeretnénk, ha minden magyar le tudná győzni a félelmet, és részt venne a választásokon – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gyász
"Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓTA LÁSZLÓNÉ FARKAS MÁRIA 2020. november 20-án, életének 78. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunktól 2020. december 4-én 14.30 órakor római katolikus szertartás szerint az egri Donát temető kápolnája előtt veszünk búcsút és örök nyugalomra helyezzük. Gyászmise a Dobó téri Minorita templomban 17 órakor lesz. Drága emléke szívünkben örökké él! Táviratcím: 3300 Eger, Karéj utca 12.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, nagypapa, dédnagypapa FARKAS EMIL / volt OÉÁ dolgozója / életének 89.évében elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén kedden 10 órakor lesz a Felnémeti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy drága Édesapánk VRATARICS CSABA tragikus hirtelenséggel életének 63. évében 2020. november 26-án elhunyt. Temetése Besenyőtelken a Rákóczi Ferenc utcai temetőben, 2020. december 1-én 11 órakor lesz. Gyászoló fiai és lánya
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk KUTNYÁK GYULÁNÉ szül. Gyenes Mária életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatásáról a család későbbiekben intézkedik.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága Édesanyánk Molnárné DEUTCH MAGDOLNA búcsúztatásán megjelentek. Zsolt, Tamás
Mélyen megrendülve adjuk hírül, hogy Ináncsi Dezső 2020. november 10-én, életének 67. évében elhunyt. Hamvait 2020. december 02-án (szerdán) 15 órakor, Római Katolikus szertartás szerint helyezzük végső nyugalomra a nagytályai temetőben. "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." /Juhász Gyula/
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesanyám, Anyósom, Nagymamám, Dédnagymamánk özv. LUDVIG FLÓRIÁNNÉ szül. Smuczer Teréz életének 99.évében 2020. november 16-án, rövid szenvedés után elhunyt. A járvány időszak miatt, 2020. november 26-án, római katolikus szertartás mellett, szűk családja körében fájdalommal, megtört szívvel vettünk végső búcsút szerettünktől. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a Berva-völgyi Idősek Otthona minden dolgozójának szeretetteljes gondozását. A gyászoló család
"Az életnek véget kell érnie, de a szeretetnek nem." Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk, hogy KOCSIS ISTVÁN életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. november 30-án, délután 15 órakor a recski temetőben lesz, előtte 14.30 órakor gyászmisét mondatunk érte. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondok köszönetet az egész család nevébe, akik drága halottunkat TÓTH tuza BÉLÁT / Fedémesen/ utolsó útjára elkísérték. Köszönjük a rengeteg koszorút a sok virágot az együttérző szavakat és a sok-sok imát. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk ZAGYVA BÉLÁNÉ Erzsike néni az Egri Dohánygyár nyugdíjasa, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület volt tagja 2020.november 17-én elhunyt. Élt 95. éve. Szentmise végső búcsúztatására 2020. december 4-én ( pénteken) 13.30 órai kezdettel az egri Minorita templomban lesz ( Dobó tér 4.), és ezt követően hamvainak elhelyezésére a templom kriptájában 14 órakor kerül sor. Aki szeretné kegyeletét leróni, az legfeljebb egy szál virággal megteheti. Fiai: Béla, István és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. TÓTH LÁSZLÓNÉ életének 90. évében csendesen eltávozott közülünk. Temetése 2020. november 27-én 15 órakor lesz az egri Hatvani temetőben katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Megrendűlten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy Orosz János nyugalmazott rendőr főtörzszászlós 2020. november 13.-án méltósággal viselt hosszú betegség után , életének 86. évében elhunyt. Temetés 2020. november 28-án 13 órakor az andornaktályai temetőben, az érte szóló szentmise ez követően 14 órakor a katolikus templomban lesz. A járványhelyeztre való tekintettel szűk körben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, nagyapa SZABÓ MIKLÓS (Micu, volt VOLÁN-dolgozó) életének 62. évében elhunyt. Temetése 2020. november 27-én pénteken, 13.30 órakor lesz a Lajosvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ALBERT TIBOR (Szihalom község volt VB. Titkára) 2020. November 21-én elhunyt. Temetése 2020. november 26-án délelőtt 10 órakor lesz a szihalmi községi temetőben. A gyászoló család
Megrendülten tudatjuk, hogy Édesapánk LEHÓCZKY JÓZSEF életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. november 30-án 14 órakor lesz a Kisasszony temetőben. Lelkéért szentmisét mondatunk a temetés előtt 13.30 órakor. Szerető családja " Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el! Nyugodj békében. "
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk Hajdú Józsefné Bozsóka a volt Egri Közútépítő Vállalat nyugdíjasa 87. évében elhunyt. Búcsúztatásáról később intézkedünk. A gyászoló család
" Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg, Atyám! S én megköszönöm, hogy ő lehetett az Édesanyám." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk GYARMATI TIBORNÉ szül. Lepej Éva 2020. november 18-án életének 63.évében örökre itt hagyott minket. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2020. november 26-án 14.30 órakor lesz. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férj, édesapa, nagypapa és após, a gyöngyöshalászi Nagy József életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatásának időpontjáról később ugyanitt nyújtunk tájékoztatást. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága Édesanyánk Molnárné DEUTSCH MAGDOLNA mindenki " Magdi nénije " életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása az egri Minorita templomban 2020. november 26-án, 14 órakor. Temetése szűk családi körben a kriptában történik. Kérjük a résztvevőket kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
GYÁSZ / 40 perce
Kovács Katit is borzasztóan letaglózta Balázs Fecó halála
Heol
imádták a nők / 1 órája
Ez a fotó a bizonyíték, mekkora vagány volt fiatalon Balázs Fecó
LABDARÚGÁS / 1 órája
Az egri Hegedűs elhúzta a kövesdiek nótáját
Heol Sport
képgaléria / 2 órája
Lenyűgöző látványt nyújt reggel a Kékestető (fotók)
Heol
LABDARÚGÁS / 2 órája
A hatvaniak úgy játszottak, ahogy azt tervezték
Heol Sport
Ételt, Otthont, Esélyt! / 2 órája
Elindult Magyarország legnagyobb ünnepi összefogása