Szív City

2017.10.10. 11:05

Életmentő mobilalkalmazást mutatott be a mentőszolgálat

Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedden Budapesten.

Budapest, 2017. június 7. Csató Gábor, az Országos Mentõszolgálat (OMSZ) fõigazgatója a szolgálat új mentõautóinak bemutatásán 2017. június 7-én. A húsz új mentõautó többsége a közép-magyarországi régió betegeit látja el. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Fotó: Bruzák Noémi

Az alkalmazás lényege, hogy a mentők riasztása után az alkalmazás felhasználói az eset ötszáz méteres körzetében szintén riasztást kapnak, így a mentők kiérkezése előtt megkezdhetik az életmentést, vagyis a mellkaskompressziót – hangzott el.

Csató Gábor az OMSZ főigazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarországon évente 20-25 ezer hirtelen keringésleállás, felnőtteknél hirtelen szívhalál történik; ezek közül, mintegy 7 ezer közterületen.

A főigazgató elmondta, hogy az applikáció október 17-étől, egy nappal az újraélesztés világnapja után kezd működni, de már most letölthető androidos és IOS-rendszeren egyaránt.

A világnapon a mentőállomások nyitva állnak majd a nagyközönség előtt, és minden érdeklődőnek segítenek elsajátítani az újraélesztés gyakorlatát is.

Aki addig letölti a Szív Cityt, az alkalmazás segítségével könnyen megtalálja a legközelebbi mentőállomást is – tette hozzá. Végül hangsúlyozta, hogy a fejlesztés, amellyel sok ezer emberélet menthető meg, jelenleg egyedülálló a világon.

Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai vezetője az alkalmazást ismertetve elmondta: amint a regisztrált felhasználó megkapja a riasztást, az „indulok” gombra kattintva térképes segítséget kap az eset helyszínének megtalálásához. Megérkezése után, ugyancsak kattintásra egy metronóm ad segítséget a mellkaskompresszió kivitelezéséhez, valamint kapcsolatba lehet tud lépni a mentőirányítással is, ahonnan újabb tanácsokhoz juthat az újraélesztés sikere érdekében.

Kiss Domonkos, a Magyar Resuscitatios Társaság elnöke arról szólt, hogy a hirtelen szívmegállás túlélésének egyik záloga lehet, hogy minél több laikus megtanulja az újraélesztést.

Darmai Gábor a szoftvert fejlesztő Alerant Informatikai Zrt. tulajdonosa közölte, hogy az alkalmazás, amelyet orvosok kezdeményeztek, egyéves fejlesztőmunka eredménye.

Borítókép: Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a szolgálat új mentőautóinak bemutatásán 2017. június 7-én.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában