összeakaszkodtak

2021.02.15. 21:48

Életveszélyes sérülést okozott ásóval, kapával két férfi Kálon

Az orvosi vélemény alapján a bántalmazás miatt az egyik sértett életveszélyesen, míg a másik súlyosan megsérült.

Elfogtak három férfit, ketten közülük ásóval, kapával és bottal okoztak életveszélyes, illetve súlyos sérülést két ismerősüknek Kálon, míg társuk a sértettek autóját rongálta meg – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.

Kovács Nikoletta tájékoztatása szerint a gyanúsítottak közül a 18 éves kompolti és a 21 éves helybeli férfi – egy korábbi nézeteltérést megtorolva – vasárnap támadt rá Kálon bottal és kerti szerszámokkal két ismerősére. Az orvosi vélemény alapján a bántalmazás miatt az egyik sértett életveszélyesen, míg a másik súlyosan megsérült.

Eközben egy 20 éves, ugyancsak helyi férfi a sértettek autóját rongálta meg a helyszínen, ezért őt garázdaság és rongálás miatt hallgatták ki, míg társait garázdaság és testi sértés elkövetésének gyanúja miatt vették őrizetbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában