Ország-világ

2021.10.16. 15:39

Elindult a Mediaworks Hírcentrumának podcastja

A Narratíva első adásának vendége Szánthó Miklós, a KESMA elnöke, az Alapjogokért Központ igazgatója és Trombitás Kristóf publicista volt.

Elindult a Mediaworks Hírcentrumának podcastadása. Az első adásban Heiter Dávid Tamás műsorvezető, Szánthó Miklóssal, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) elnökével, az Alapjogokért Központ igazgatójával és Trombitás Kristóf publicistával beszélgetett az aktuális médiapiaci viszonyokról, valamint az ehhez kapcsolódó politikai folyamatokról.

Szánthó Miklós többek között arról értekezett, hogy ugyan

a 90-es éveket követően formailag biztosítva volt a sajtószabadság, de közéleti és politikai értelemben egy erőteljes balliberális monopólium volt jelen, ami az ehhez tartozó körök szerint a független sajtópiacot jelentette.

A KESMA elnöke továbbá hangsúlyozta, hogy a jobboldalhoz köthető vállalkozók már korábban is tettek kísérletet arra, hogy új típusú médiafelületek jöhessenek létre, ez a folyamat azonban a 2010-es éveket követően felerősödött.

Kiemelte, hogy

a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett a szimbóluma annak, hogy a médiaviszonyokat uraló posztkommunista örökség megroppant, de ez egyáltalán nem a jobboldal térfoglalását jelenti, csupán elindultunk egy kiegyensúlyozott médiapiac felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában