Füstbe ment terv

2018.09.07. 16:18

Elmaradt a szerb és a koszovói elnök találkozója Brüsszelben

Vucic a koszovóiak hazugságaira, megtévesztéseire és fenyegetésére válaszul döntött az esemény lemondása mellett.

A várakozásokkal ellentétben végül nem találkozott egymással Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelben, miután előbbi lemondta a tárgyalást, mondván, hogy annak jelenleg nincsenek meg a minimális feltételei.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője külön-külön kétoldalú megbeszélést folytatott a szerb és a koszovói elnökkel.

A találkozók után közölte, hogy továbbra is nézetkülönbségek vannak a felek között, de bízik abban, hogy a következő hónapokban sikerül jogilag kötelező érvényű megállapodásra jutni a két ország kapcsolatainak normalizálásáról.

Közleményében Mogherini emellett arról tájékoztatott, hogy a következő brüsszeli találkozót még szeptemberben megtartják.

Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője elmondta, Vucic a koszovóiak hazugságaira, megtévesztéseire és fenyegetésére válaszul döntött a találkozó lemondása mellett. Hozzátette, egyelőre nem tudni, hogy mikor folytatódhat a párbeszéd. Belgrád fenn akarja tartani a békét, de nem fogadja el az államfő fenyegetésére és koszovói látogatásának megtiltására irányuló kísérleteket – mondta Djuric.

Egyes diplomáciai források szerint Vucic döntésétől függetlenül az utolsó pillanatokban Thaci is lemondta a találkozót, Mogherini pedig felváltva tárgyalt velük, így próbálva életben tartani az egyeztetést.

Balul sült el a dolog, nem találkoztak, inkább átadták magukat a drámának – mondta egy névtelenül nyilatkozó uniós tisztségviselő. Hashim Thaci az ülés után kijelentette: nehéz a békéhez vezető út, de ez elengedhetetlen a Nyugat-Balkán békéje szempontjából, országa pedig eltökélt a végleges megoldás megteremtése mellett, amely lehetővé teszi a csatlakozást az Európai Unióhoz, a NATO-hoz és az ENSZ-hez.

Az EU hetedik éve közvetít Belgrád és Pristina között, korábban pedig az uniós csatlakozás egyik előfeltételeként szabták meg a viszony normalizálását, amelyről a felek ugyan 2013-ban megegyeztek, de sok előrelépés azóta sem történt.

Aleksandar Vucic szombaton Koszovóba akar látogatni, ám csütörtökön Kadri Veseli koszovói házelnök közölte: noha Pristina engedélyezte a szerb elnök látogatását, az engedély bármikor visszavonható, ha a helyzet instabillá válna. Vucic péntek este jelenti be, hogy másnap elutazik-e Koszovóba.

A túlnyomó többségében albánok lakta Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni.

A szerb elnök júliusban már célzott arra, hogy esetleg elcserélnék Koszovó északi, zömében szerbek lakta részét Szerbia déli, albán többségű területével. Hashim Thaci koszovói elnök is tett erre utalást, de Ramush Haradinaj kormányfő leszögezte, nem támogatja az ötletet, ahogyan egyes nemzetközi szereplők, például Németország sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában