Karcagon, Mohácson, Gánton is nagy fölénnyel nyert a Fidesz jelöltje

Karcagon Szepesi Tibor, Mohácson Pávkovics Gábor, Gánton Krausz János kapott bizalmat.

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a mohácsi időközi polgármester-választást, Pávkovics Gábor a szavazatok csaknem hatvan százalékát szerezte meg. A polgári oldal jól szerepelt az egyéni választókerületekben is, így a képviselő-testületben a kormánypárti erők kétharmados többségben lesznek – írja a Magyar Nemzet.

A polgármester-választáson a második helyen a civil színekben induló, de balliberális pártok által támogatott Csorbai Ferenc végzett, ő a voksok kevesebb mint negyven százalékát szerezte meg. A harmadik Bernáth Csilla (Mi Hazánk) lett, ő a szavazatok alig több mint három százalékát kapta.

A mohácsi időközi önkormányzati választást egész nap óriási érdeklődés kísérte, fél órával az urnazárás előtt a szavazók 53,36 százaléka adta le voksát. Ez jócskán meghaladta a tavaly őszi választási részvételt, akkor 18.30-ig a szavazópolgárok 38,11 százaléka voksolt. Sőt a választási részvétel lényegesen magasabb a 2019-es önkormányzati választás országos átlagánál is, ami egy éve 18.30-kor 47,2 százalék volt.

A Duna-parti településen azért tartottak időközi választást, mert a testületet júliusban feloszlatta magát. Tavaly október óta a mostani választáson vesztes Csorbai Ferenc, Puch László volt MSZP-pénztárnok veje volt Mohács polgármestere. Csorbai a tavaly őszi választáson úgy tudott nyerni, hogy Szekó József, a kormánypártok jelöltje, a város addigi első embere nem sokkal a szavazás előtt elhunyt, így az akkor szocialista politikus kihívó nélkül maradt. Csorbai egy éve MSZP-s jelöltként indult, ám később otthagyta a pártot, és most civil színekben, de csonka balliberális összefogásban mérette meg magát, a Momentum ugyanis nem támogatta a politikust. Most vasárnap összesen harmincegy, köztük négy független politikus szállt ringbe a képviselő-testület 13 mandátumáért, a polgármesteri székért hárman mérették meg magukat.

Véget érhetnek a politikai csatározások

Ami a választási kampányt illeti, Pávkovics Gábor korábban a lapnak úgy nyilatkozott: a hataloméhes balliberális oldal mindent bevetett a választási győzelem érdekében, nemtelen eszközöket használva kampányolt, és ezzel felforgatta a csendes város nyugalmát. A Fidesz–KDNP-s politikus kiemelte, hogy a balliberális pártoknak a kampányban nem a programjuk ismertetése volt a fontos, hanem a politikai ellenfél hazugságokon alapuló lejáratása, amit sajnálatosnak nevezett.

Pávkovics Gábor a kampányban nyilatkozott a terveiről is, elmondta, hogy be kívánják fejezni a folyamatban levő fejlesztéseket, újabb beruházásokat indítanának, és meg szeretnék valósítani a helyben felmerült jó ötleteket. Közben pedig funkcióval töltenék meg az eddig megépített, felújított intézményeket, mert szerintük vissza kell adni azokat a városnak. Kitért arra is, hogy ha a választók a polgári erőknek szavaznak bizalmat, akkor felszámolják a politikai csatározásokat, és a város fejlesztése érdekében minden követ megmozgatnak, továbbá méltó módon felkészülnek a mohácsi csata 500. évfordulójára is.

Karcag narancssárga maradt

A karcagi időközi polgármester-választást Szepesi Tibor (Fidesz–KDNP) nyerte meg, a politikus a voksok több mint kilencven százalékát gyűjtötte be. Egyetlen kihívója, Nagy József (Munkáspárt) a szavazatok kevesebb mint tíz százalékát szerezte meg. Időközi választást tartottak az 5. egyéni önkormányzati választókerületben is, ott Pintér Zoltán (Fidesz–KDNP) győzött. Karcagon lényegesen alacsonyabb részvétel mellett zajlott a választás, a városban 18.30-ig csak a szavazópolgárok 25,89 százaléka adta le a voksát.

A csaknem húszezer lakosú településen azért tartottak polgármester- és egy körzetben képviselőválasztást, mert júniusban súlyos betegség következtében elhunyt Dobos László kormánypárti polgármester, aki az 5. egyéni választókerület képviselője is volt. A polgármesteri székért csak ketten szálltak ringbe, míg a képviselői mandátumért négyen indultak el. A balliberális oldal polgármesterjelöltet nem állított, csak a papíron független Bodnár Csabát támogatta az 5-ös egyéni körzetben.

Gánton is a Fidesz jelöltje győzött

A Fejér megyei településen Krausz János, a FIDESZ-KDNP jelöltje a szavazatok 46,11%-át szerezte meg. Őt követte Németh Sándor független jelölt 32,56%-kal, majd Nagy László szintén független jelölt 21,33%-kal.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebookon gratulált a győzteseknek.

Gratulálok a Fidesz-KDNP jelöltjeinek a győzelemhez! 🇭🇺🇭🇺

Közzétette: Hollik István – 2020. szeptember 27., vasárnap

Varga Judit igazságügyi miniszter a mohácsi nyertesnek kívánt sok sikert.

Megkésve bár, de ütött az igazság órája Mohácson! Gratulálok a város új polgármesterének, Pávkovics Gábornak és…

Közzétette: Varga Judit – 2020. szeptember 27., vasárnap

Dömötör Csaba is köszöntötte a győzteseket közösségi oldalán.

Masszív fideszes siker Karcagon, fölényes Fidesz-győzelem Mohácson. Megyünk tovább, hajrá, Magyarország! 🇭🇺

Közzétette: Dömötör Csaba – 2020. szeptember 27., vasárnap

Szijjártó Péter is örömmel gratulált az új polgármestereknek.

Itthon jól zárul a hét: 2/2!Magabiztos győzelmek egy az egy ellen Karcagon és Mohácson. Gratulálok Szepesi Tibornak és…

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. szeptember 27., vasárnap

 

Hozzászólások

demonstráció
Tüntetések, zavargások voltak a járványügyi szigorítások miatt Olaszországban
korlátozás / 3 órája
Éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be Csehországban
A kutyák sétáltatása közben is legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől.
Gyász
Fájó szívvel tudatom, hogy Édesapám HADHÁZY SZABOLCS életének 83. évében, 2020. október 19-én elhunyt. Temetése az ostorosi temetőben 2020. október 28-án lesz 12.00 órakor. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették Férjemet, Édesapánkat és Nagyapánkat SZŰCS GYULA nyugalmazott könyvelőt, aki született Kenderesen 1934-ben és élt Hevesen, hogy 2020. szeptember 30-án rövid kórházi tartózkodás alatt örök álomba merült. Hamvasztás utáni végső búcsúztatására 2020. október 30-án, 11 órakor a hevesi református temetőben (Vértanú u.) kerül sor. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége, lánya, fia, menye és unokái
Megrendülten és fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. FESZTBAUM BÉLÁNÉ 2020. október 18-án, életének 79. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2020. október 28-án szerdán 11.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a Cinkotai Temetőben. (1164 Budapest, Simongát u. 2.) Szentmisét mondatunk érte az egri Lajosvárosi templomban 2020. november 14-én 17 órakor. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENCNÉ sz. Szabari Márta az egri Gyakorlóiskola egykori tanára életének 78. évében elhunyt. Temetése 2020. október 28-án 11 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Előtte 10.30 órakor gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapa és férj HÁGEN ANDRÁS villamosmérnök életének 73. évében elhunyt. Temetése az egri Gröber temetőben lesz 2020. október 29-én 13 órakor. Gyászmiséjére 12.30 órakor az egri Hatvani temető kápolnájában kerül sor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen mejelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatom, hogy egyetlen bátyám KOVÁCS SÁNDOR kőműves életének 79. évében, 2020. október 16-án elhunyt. Temetése a mikófalvi temetőben 2020. október 24-én 10.30 órakor lesz. Köszönetet mondok mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmamban osztoznak. Gyászoló testvére és családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik drága halottunk özv. VARGA MIHÁLYNÉ sz. Kovács Mária (élt 87 évet) temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Tisztelettel értesítünk mindenkit, akik ismerték és szerették, hogy VAJK MIKLÓS és VAJK MIKLÓSNÉ sz. Misinszky Katalin búcsúztató Gyászmiséjére 2020. október 22-én, csütörtökön du. 14.00 órakor kerül sor a Dobó-téri Minorita templomban. Kérjük a résztvevőktől, hogy egy szál virággal emlékezzenek szüleinkre. Köszönettel: gyermekei és gyászoló családja
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik RONYECZ LAJOSNÉ temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSONTOS ÁGOSTONNÉ Erzsike néni nagy szenvedések után örökre elaludt. Temetése 2020. október 21-én 13 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. Köszönjük, aki elkíséri velünk Őt az utolsó útjára. A gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÁNOS hosszú szenvedés után, életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2020. október 16-án 13.30 órakor lesz. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindenkinek, akik Édesapánk VITAI SÁNDOR búcsúztatóján részvétüket fejezték ki és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Búcsú nélkül hagytál itt, mentél utadon, Velem itt maradt a néma fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. TÓTH SEBESTYÉN 2020. szeptember 27-én életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról a család később rendelkezik. Szerető felesége és a gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa és rokon MAGYAR MIKLÓS rövid szenvedés után, életének 76. évében 2020. október 7-én elhunyt. Temetése a mezőkövesdi temetőben 2020. október 16-án 12.00 órakor lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ GYULÁNÉ született Orbán Piroska életének 77. évében örökre megpihent. Hamvainak temetése 2020. október 20-án, kedden, 13 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Kérjük, hogy akik szeretnének, egy szál virággal búcsúzzanak! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Férjem, Édesapánk, Nagyapánk JUHÁSZ JÓZSEF agrármérnök életének 72. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020.10.14-én 11 órakor Ó-Szajlán a temetőben lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁGNER ZOLTÁNNÉ EDITKE életének 68. évében 2020. október 2-án váratlanul elhunyt. Temetése az egri Grőber temetőben 2020. október 16-án 14.30 órakor lesz. Kérjük a résztvevőket egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága néhai Férjem, Édesapám, Apósom, Nagypapánk SZEPESY BÉLA temetésén megjelentek, velünk utolsó útjára kísérték, fájdalmunkban osztoztak és azt enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk VAJK MIKLÓS tanár úr életének 84. évében, hosszú szenvedés után 2020. 10. 08-án eset elhunyt. Szüleink közös búcsúztatásáról később intézkedik a család.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VITAI SÁNDOR 2020. október 8-án átadta lelkét a Teremtőjének. Temetése 2020. október 13-án, 15 órakor lesz a felnémeti temetőben. A gyászoló család
kettős gyilkosság / 4 órája
Megölte anyját és nevelőapját egy férfi Budapesten
sport / 4 órája
Parakaratésok edzését támogatja a városgondozás Egerben
B. R.
interjú / 4 órája
Boross Péter: itt a vidékre lehet számítani
tiltakozás / 4 órája
Sokfelé megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők
LABDARÚGÁS / 4 órája
Két Szabó a heti legjobbak között
Heol Sport
Mozgókép / 5 órája
Online folytatódik a kolozsvári Filmtettfeszt