Ország-világ

2020.08.26. 13:55

Elszabadult a pokol Spanyolországban – járványkörkép Európából

Kontinensünk legtöbb államában romlik a járványügyi helyzet, ezért szeptember 1-től a jelenleginél szigorúbb szabályok bevezetésére kell számítani. A V4NA körképéből kiderül, mely európai országok számítanak továbbra is biztonságosnak, illetve hol a legrosszabb a koronavírus-helyzet.

A healthcare worker uses a swab to collect a sample at a temporary testing center for the novel coronavirus in Spanish Basque city of Azpeitia on August 15, 2020, following a new COVID-19 outbreak detected in the city.

Forrás: AFP

Fotó: Ander Gillenea

Spanyolországban 386 ezer felett van a vírusfertőzöttek száma, ez a legmagasabb érték egész Európában. Eddig több mint 28 800-an haltak bele a koronavírus okozta megbetegedésbe. A május-júniusi viszonylagos stagnálás után július végétől ismét erősen növekedni kezdett a fertőzöttek száma, és a napi megbetegedések száma ismét többezres mértéket ér el. A júliusi stagnálás után a legsötétebb nap augusztus 11. volt, ekkor 6015 új Covid-19-fertőzöttet regisztráltak. A halálos áldozatok száma szintén meredeken növekszik, az elmúlt három hétben két kiugró nap is volt. Augusztus 10-én 73 halottat regisztráltak, augusztus 19-én pedig 127-et – olvasható a V4NA hírügynökség összeállításában.

Spanyolország és a hozzá tartozó tengeri szigetek – mint Ibiza, Marbella és Mallorca – népszerű nyaralóhelynek számítanak számos európai országban. A vírus egyre erősödő második hulláma miatt azonban több uniós tagállam is vörös színnel, azaz veszélyes területként jelölte meg ezeket. A múlt héten Belgium jelentette be, hogy több spanyolországi tartományt is tiltólistára tesz, az onnan hazatérők számára pedig kötelező a teszt elvégzése és a kéthetes karantén is. Nagy-Britannia július végén, Magyarország augusztus elején sorolta a sárga zónába Spanyolországot.

Coronavirus is spreading faster in Spain than in any of its neighbouring nations, despite the country initially having one of the strictest lockdowns

Why is it seeing a second spike? https://t.co/yjBGbM2MIG

Mindeközben szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy Spanyolországban megismétlődhet a márciustól június elejéig tartó horror, amely a koronavírus első hullámát jellemezte. Egyre gyorsabban terjed ugyanis a járvány, az elmúlt két hétben 142 vírusfertőzött jutott 100 ezer lakosra. A halálos áldozatok száma ugyanakkor nem emelkedik ilyen drámai ütemben, és a kórházban ápoltak aránya sem kimagasló. A spanyol egészségügyi minisztérium szerint a vírus immár főként a fiatalok között terjed.

Franciaország

Franciaország egyike a koronavírus által leginkább érintett országoknak, 30 395 halálesettel a hetedik helyen áll világviszonylatban. Az áldozatok kétharmada, 20 001 fő kórházban, míg egyharmada, vagyis 10 394 beteg idősotthonban hunyt el. A halálesetek növekedési rátája egyelőre messze elmarad a vírus tetőzése idején tapasztalt adatoktól, a Francia Népegészségügyi Intézet (Santé Publique France, SPF) által augusztus 21-én közzétett statisztika szerint az előző 24 órában 23 haláleset történt.

Az új megbetegedések száma a május 11-én bevezetett enyhítés után egy ideig stagnált, átlagban heti 3000-4000 új esetet jelentettek. Augusztusban azonban ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma: míg augusztus 18-án 2238 új beteget regisztráltak, másnap már több mint ennek a másfélszeresét, 3776 új esetet jelentettek. Augusztus 20. óta újra mindennap 4000 felett van az új betegek száma, tehát napi szinten több új eset van, mint amennyit májusban regisztráltak. Ebben feltehetően nagy szerepet játszott az, hogy az augusztusi szabadságolások miatt lazítottak a szabályokon.

🇫🇷 " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#FRANCE REPORTS 4,586 NEW #CORONAVIRUS CASES IN PAST 24 HOURS (v 4771 yesterday)

*Positivity Rate: 3.4%❗ (v 3.3% yesterday).

— Christophe Barraud🛢 (@C_Barraud) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">August 21, 2020

Franciaországban a vírus minden korosztályt érint, de a legmarkánsabb növekedés a fiatal, 40 év alatti felnőttek esetében figyelhető meg. A franciaországi megyék több mint felében meghaladja a 100 ezer lakosra eső 10-es küszöbértéket, hat megyében pedig kifejezetten aggasztó a helyzet. Ezekben 50 felett van az új megbetegedések száma 100 ezer lakosra számítva. Összesen 283 Covid-gócpont és 238 002 fertőzött van az országban, ebből 122 540 az aktív esetek száma.

Mivel Spanyolországban és Franciaországban kiugróan magas az új fertőzések, illetve a halálozások száma, az alábbi grafikon az említett országok nélkül ábrázolja az európai eseteket.

Olaszország

Olaszországban harmadik hete folyamatosan emelkedik a Covid-19-fertőzések száma, derül ki az egészségügyi minisztérium és a nemzeti járványügyi hatóság (Istituto Superiore di Sanitá, ISS) legutóbbi, az augusztus 10-16. közötti időszakot vizsgáló jelentéséből. Az elmúlt két hétben a koronavírust 100 ezer lakosra vetítve átlagosan 9,65 főnél mutatták ki, ilyen magas szintet legutóbb június elején ért el a járvány. A megfigyelés hetében diagnosztizált új esetek 28,3 százalékát külföldről hazatérő nyaralók hozták be Olaszországba, állapítja meg a kiadvány.

È online il 📈di sorveglianza integrata del 🦠 " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#covid19. 🗓 Tra 3 e 16 agosto :

✅ il 63,8% dei casi trovato con contact tracing e screening 🔎👩🏻‍💻

✅ 779 casi in italiani di ritorno dall’estero, solo il 27,2% del totale🛳✈️🚇

A jelentés rámutat, hogy a vírus második hullámában a fertőzöttek átlagéletkora 30 évre csökkent a korábbi 35 évről. Változik tehát a vírus terjedésének dinamikája: „a rekreációs tevékenységekkel összefüggő esetek és kitörések jelennek meg mind Olaszországban, mind külföldön”. Ugyanakkor az is látható, hogy a klinikai esetek kevésbé súlyosak, és a fertőzöttek az esetek nagy részében tünetmentesek. Olaszországban jelenleg több mint 258 ezer vírusfertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma meghaladja a 35 ezret. Ennél többen csak az Egyesült Királyságban vesztették életüket a Covid-19 következtében Európában.

Egyesült Királyság

A járvány második hullámára készül az Egyesült Királyság, ahogy a halálozások száma július közepén átlépte a 41 ezret, azóta azonban stagnál. A kormány a legrosszabbra készül, mivel a második hullám december végére, éppen a Brexit idejére várható. Egy nemrég kiszivárgott belső jelentés szerint a vírus második hulláma alatt várható gazdasági nehézségek tovább nehezíthetik majd a járvány kezelését, áramkimaradásokkal és akár tömeges zavargásokkal, számolt be a The Sun online kiadása.

Nagy-Britanniában komoly korlátozásokat foganatosítottak, melyek lazítása legtöbb esetben katasztrofális eredményekhez vezetett. Az iskolák újranyitása után 30 helyen alakult ki újabb gócpont és 198 új fertőzést regisztráltak, amiből 70 iskolás gyermek volt. Boris Johnson augusztus elején bejelentette, hogy megváltoztak a vírus terjedési formái, most már inkább a fiatalok fertőződnek meg. Azonban mivel a vírus továbbra sem jelent komoly veszélyt a gyermekekre, a kormány hivatalos álláspontja az, hogy nagyobb kárt okozna az iskolák bezárása, mint a fertőzések esetleges növekedése. A walesi közegészségügyi hivatal (Public Health Wales) koronavírusért felelős igazgatója, Robin Howe elmondta ugyanakkor, hogy a korlátozások bár mederbe terelték a járványt, a következő napokban ismét növekedésnek indulhat a halálozások száma.

Belgium

A belga kormány megbukott a koronavírus kezelését illetően: az egymillió főre vetített halálesetek számát (861) tekintve a második helyen áll világviszonylatban, a 11 és fél millió lakosú országban ugyanis a pandémia kitörése óta közel 1000 személy vesztette életét. Az elhunytak közül 4 923 fő kórházban, 4 943 beteg pedig idősotthonban halt bele a koronavírusba. Július vége óta naponta több száz új megbetegedést regisztrálnak, az új fertőzöttek száma augusztus első és második hetében is 4100 felett volt hetente. Az augusztus 13-19. között mért adatok alapján azonban némi csökkenés tapasztalható, abban az időszakban 3555 új esetről érkezett jelentés.

Le nombre d’hospitalisations et de décès est en augmentation https://t.co/sYYzn0JzKQ

Habár az új megbetegedések száma csökken, a halálesetek továbbra is növekvő tendenciát mutatnak Belgiumban. Amíg augusztus 1. és 7. között átlagosan 4,3 személy hunyt el koronavírusban, addig az ezt követő időszakban, augusztus 8. és 14. között az áldozatok száma a duplájára, heti 8,6-re nőtt és a kórházban ápolt betegek száma is 13 százalékos emelkedést mutatott. A belga Közegészségügyi Hivatal (Sciensano) adatai szerint augusztus 13. és 19. között átlagosan naponta 9,7 személy hunyt el koronavírusban, ez 31 százalékos növekedést jelent az előző időszakhoz képest.

Belgiumban jelenleg 82 ezer vírusfertőzöttet tartanak nyilván, az aktív esetek száma 53 ezer fölött van. A legfertőzöttebb terület a főváros, Brüsszel környéke, valamint Antwerpen térsége, ahol július végén annyira megugrott az új megbetegedések száma, hogy éjszakai kijárási tilalmat kellett bevezetni. Az intézkedés, úgy tűnik, sikeres volt, mert az elmúlt két hétben Belgium második legnagyobb városában, Antwerpenben 34 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma. Ugyanez azonban nem mondható el Brüsszelről, ahol 9 százalékos növekedést tapasztaltak.

Németország

Szombaton több mint 2000 új koronavírus-fertőzést jelentett a járványhelyzet németországi alakulását nyomon követő Robert Koch Intézet (RKI), ez a legmagasabb érték április óta. A német egészségügyi hatóságok 2034 új esetről számoltak be, a fertőzöttek száma azóta meghaladta a 234 ezret. A halálos áldozatok száma (9277) viszont európai viszonylatban kedvezőnek mondható, hiszen Németországban 100 ezer lakosra 11 áldozat esik. Ez az érték Nagy-Britanniában és Spanyolországban 62, Olaszországban 59, Franciaországban pedig 46.

" target="_blank" rel="noopener noreferrer">#IWF-Chefin sieht in #Corona-Pandemie die „dunkelste Stunde der Menschheit” + #Schäuble gegen #Coronabonds + Mehr als 6000 neue Fälle in Deutschland + Die Entwicklungen zur #Coronavirus-#Pandemie im Newsblog: https://t.co/b5Mgc4zk0A

Az RKI bejelentette, hogy a növekvő esetszám nem csupán a vizsgálatok számának növekedésével magyarázható. Országszerte több mint húsz járványgócpont alakult ki, jellemzően a nagyobb családi és baráti összejövetelek, illetve a spanyolországi, horvátországi nyaralásból hazatérőknek köszönhetően. Utóbbi különösen a fiatalabb, 35 év alatti korcsoportokra jellemző. Németországban március végén, április elején érte el a csúcspontot a napi fertőzések száma, akkor több mint 6000 új megbetegedést regisztráltak. Ezután az értékek fokozatosan csökkentek, de a betegek száma július vége óta ismét emelkedik.

Ausztria

Szeptember 4-től hetente frissítik a vírusfertőzöttség szintjét a közlekedési lámpához hasonlóan jelző indikátort Ausztriában, jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter. Egy-egy kerület, város vagy akár szövetségi tartomány jelzése is átváltható lesz például zöldről narancssárga színre. A szükséges változtatásokra az osztrák operatív törzs, a Koronavírus Bizottság tesz javaslatot, amelyet az egészségügyi miniszter jóváhagyása után hajtanak végre.

Auch " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@WHO_Europe Generaldirektor @Hans_kluge warnt vor steigenden Infektionszahlen bei Jugendlichen & jungen Erwachsenen. Wir alle sehnen uns nach Normalität & einem unbeschwerten Sommer. Damit wir gut durch Herbst & Winter kommen, müssen wir zusammenhalten. https://t.co/eW4iF9mX0E

Ausztriában a Covid-19 megbetegedések száma napi 140-300 fővel növekszik az elmúlt két hétben. Szombat után hétfőn ismét meghaladta a 300-at az új fertőzöttek száma. Rudolf Anschober az osztrák közmédia, az ORF szombat esti hírműsorában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az országban a vírus reprodukciós rátája ismét 1,3 – a legmagasabb érték május eleje óta. Az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint az új fertőzöttek 42 százaléka családtagoktól kapta el a vírust, 22 százalékuk társasági eseményen (esküvőn, születésnapi buliban, keresztelőn) betegedett meg, 25 százalékuk pedig külföldi – jellemzően Horvátországban töltött – szabadsága idején fertőződött meg.

Az alábbi grafikon a kiugró spanyolországi adatok nélkül ábrázolja, hány megbetegedés történt az európai országokban 1 millió lakosra vetítve az elmúlt 18 napban.

Csehország

Csehországban folyamatosan nőtt a megbetegedések száma a múlt héten, augusztusban eddig négyszer haladta meg a 300-at a napi új esetek száma. A helyzet augusztus 21-én tetőzött, akkor 506 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, ami március óta a legmagasabb adat. Március 27-én volt az eddigi rekord, 377 megbetegedéssel. A cseh egészségügyi minisztérium szerint a fertőzöttek számának emelkedését az magyarázza, hogy két hete sokkal több tesztelést végeznek a fertőzés gócpontjaiban, amelyekből jelenleg több mint 12 van az országban. Csehországban 22 000 felett jár a megbetegedések száma, az aktív fertőzötteké pedig meghaladja az 5200-at. Eddig 415-en haltak bele a vírus szövődményeibe, és húsznál is több ember szorul intenzív kórházi ellátásra. A visegrádi országban – Ausztriához hasonlóan – szeptember 1-től kötelező lesz a szájmaszk viselése a tömegközlekedési eszközökön, az autóbusz- és vasúti pályaudvarokon, valamint a beltéri helyeken.

Szlovákia

Szlovákiában július vége óta ismét növekszik a koronavírussal fertőzöttek száma. Jelenleg több mint 3400 fertőzöttet tartanak nyilván, az aktív esetek száma 1142. Szlovákiában a Covid-19 tavaszi első hulláma alatt rendkívül alacsony maradt a halálesetek száma, ráadásul május közepétől július 31-ig nem regisztráltak új halálos áldozatot. Ez a trend most változóban van: július vége óta három olyan nap volt, amikor belehaltak állampolgárok a fertőzésbe.

A közép-európai országban augusztus 21-én regisztrálták az eddigi legmagasabb napi megbetegedésszámot (123). Ez a szlovák egészségügyi miniszter, Marek Krajčí szerint arra utal, hogy elkezdődött a koronavírus második hulláma. Szlovákiában szeptember 1-jén a szokásos menetrend szerint kezdődik az iskolai oktatás, a diákoknak azonban legalább szeptember 15-ig kötelező lesz a maszkviselés. Ezen kívül a szülőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a gyerekük nem fertőzött, ha pedig egy diák három napnál többet hiányzik az iskolából, akkor újra be kell nyújtani ezt a nyilatkozatot.

Lengyelország

Lengyelországban július vége óta emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, a regisztrált új betegek száma egész augusztusban nem csökkent 500 alá. A múlt hétvégén rekordot döntött a fertőzések száma, szombaton és vasárnap is több mint 900 új megbetegedést regisztráltak.

Mamy 581 nowych i potwierdzonych przypadków zakażenia " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#koronawirus z województw: małopolskiego (98), śląskiego (97), pomorskiego (86), łódzkiego (67), mazowieckiego (49), wielkopolskiego (46), podkarpackiego (45), warmińsko-mazurskiego (25), dolnośląskiego (24), lubelskiego (12),

Az összes vírusfertőzött száma 62 ezren felül van, ebből az aktív esetek száma több mint 17 ezer, a halálozások száma pedig közelít a 2000-hez. Lengyelországban az a tendencia figyelhető meg, hogy július közepéig csökkent az aktív fertőzöttek száma, azóta azonban meredek emelkedésnek indult.

Magyarország

Magyarországon hétfőről keddre 24 fővel, 5215-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Egy idős krónikus beteg meghalt, ezzel az elhunytak száma 614-re emelkedett, 3716-an pedig már meggyógyultak – számolt be a koronavirus.gov.hu hivatalos portál. Magyarországon az aktív fertőzöttek száma 885, ami a régió legjobb értéke és sokkal alacsonyabb a nyugat-európai országokban mért adatoknál.

— Daily News Hungary (@DNewsHungary) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">August 23, 2020

Az európai járványhelyzet rosszabbodása miatt szeptember 1-től szigorításokra kell számítani – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közszolgálati Kossuth Rádió pénteki adásában. Orbán Viktor kiemelte: a legtöbb európai országban romlik a vírushelyzet, és a fertőzés behurcolása jelenti a legnagyobb veszélyt Magyarország számára. Az Európa több országában alkalmazott „közlekedési lámpás” módszer helyett másképpen alakul a vírus elleni védekezés. „Nem lehet fenntartani a határátlépésnek ezt a módszerét, szigorúbb szabályok jöhetnek. Déli irányba ne foglaljon, ne szervezzen nyaralást szeptembertől senki” – figyelmeztetett a magyar miniszterelnök.

A nyugat-balkáni országokban – Szerbiában, Koszovóban, Észak-Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban – szombatról vasárnapra 852-vel emelkedett az igazolt Covid-fertőzöttek száma. A halálos áldozatok száma Szerbiában 695-re, Koszovóban 457-ra, Észak-Macedóniában 563-ra, Bosznia-Hercegovinában 531-re nőtt.

Horvátország

A negyedik egymást követő napon döntött rekordot szombaton az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban, ami meghaladta a 300-at. A horvát válságstáb jelentése szerint kedd reggelig újabb 219-cel nőtt a koronavírusos esetek száma, a fertőzöttek száma ezzel meghaladta a 8500-at. Egy új haláleset is történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 175-re nőtt. A betegek közül 167-en szorulnak intenzív kórházi kezelésre, közülük kilencen vannak lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 2231, ez a legmagasabb a járvány kezdete óta.

O največ na novo odkritih primerov poročajo iz Splitsko-dalmatinske županije (66), sledi Zagreb s 47 okužbami, nato pa Šibensko-kninska (24) in Zadrska (20) županija. https://t.co/CMNH8SDlj3

A legtöbb új fertőzöttet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták: előbbiben 53, utóbbiban 92 esetnél, köztük kilenc külföldi állampolgárnál mutatták ki a koronavírust. A válságstáb ezért szigorításokat vezetett be Split-Dalmát megyére: hétfőtől a vendéglátó egységek csak a kerthelyiségeikben vagy teraszokon szolgálhatják ki a vendégeket. Az esküvőkön és temetéseken legfeljebb 50, más magánjellegű összejöveteleken pedig legfeljebb húsz ember vehet részt. A szigorítások egyelőre két hétre szólnak, de Vili Beroš egészségügyi miniszter szerint azok szükség esetén meghosszabbíthatók.

Borítókép: Koronavírustesztet végez egy egészségügyi dolgozó a baszkföldi Azpeitia városában 2020. augusztus 15-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában