dombormű

2019.08.17. 17:54

Emléket állítottak Rákóczi utolsó országgyűlésének Kárpátalján

II. Rákóczi Ferenc fejedelem utolsó országgyűlésének emléket állító domborművet avatott fel Grezsa István miniszteri biztos a Rákóczi-emlékév keretében szombaton az 1711. február 11-18. közötti egykori diéta helyszínén, a kárpátaljai Salánk községben.

Az avatási ünnepségen II. Rákóczi Ferenc életútját felidéző és a fejedelem történelmi jelentőségét méltató beszédében Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta:

kevés olyan történelmi személyiség van, mint a fejedelem, akit joggal vallhatnak magukénak a magyarokon kívül a kárpátaljai ruszinok, ukránok, szlovákok és románok.

„Rákóczi emléke évszázadok óta világít és évszázadokra előre világítani fog, és a kárpátaljaiak büszkék lehetnek arra, hogy nagyon sok település őrzi az emlékét egy-egy szoborral, fával vagy akár legendával” – tette hozzá.

A miniszteri biztos kiemelte:

II. Rákóczi Ferenc példája jól mutatja, hogyan lehet úgy együtt élni különböző népekkel, hogy egy percre nem adjuk fel az elveinket, egy percre nem mondunk le a szabadság iránti vágyunkról.

A fejedelem breznai kiáltványából idézve, amely szerint „Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei.”, emlékeztetett arra, hogy az akkor megfogalmazott gondolatok akár ma, a kárpátaljai magyarság jogfosztásának időszakában is érvényesek lehetnek.

A színmagyar település központjában felállított, magyar kormányzati támogatással készült bronz dombormű a salánki országgyűlés jelenetét ábrázolja a hívei körében szónokoló II. Rákóczi Ferenc alakjával a középpontban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában