Nemzeti köznevelés

2019.06.12. 11:35

Emmi: nagyobb anyagi megbecsülést kaphatnak az iskolaigazgatók

További pótlékot és ösztönzési kereset-kiegészítést állapíthatnak meg.az intézményvezetők részére.

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását, amelynek egyik célja az iskolaigazgatók nagyobb anyagi megbecsülése, hogy vonzóbbá váljon az intézményvezetői pálya – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán.

A közleményben azt írták, ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, felhatalmazást ad a kormánynak, hogy az intézményvezetőknek további pótlékot és ösztönzési kereset-kiegészítést állapítson meg. Közölték, a módosítások másik célja a gyermekek, tanulók előmenetelének támogatása.

A javaslat hatályon kívül helyezi az önálló tankönyvtörvényt, a tankönyvellátás legfontosabb szabályait pedig a nemzeti köznevelésről szóló törvénybe helyezi, ezzel biztosítva az ingyenes tankönyvellátást;

az ugyanis a kormány döntése alapján 2020. szeptember 1-jétől az alap- és középfokú oktatás valamennyi évfolyamára kiterjed.

A törvényjavaslat megerősíti a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekekre, tanulókra vonatkozó jogi és szakmai garanciákat és biztosítja a tanulók egyéni képességeikhez igazodó fejlődését. Továbbá módosítja a 2015-től bevezetett, 3 éves kortól kötelező óvodába járás nyomon követését, és egyértelműbbé teszi az óvoda-iskola átmenet feltételrendszerét – ismertették.

Hozzátették,

a szülőknek és a tanulóknak az osztályzatok egyértelmű visszajelzést adnak a teljesítményről, ezért a javaslat a jövőben nem követeli meg a miniszteri engedélyt a szöveges értékeléshez, arról az intézmény maga dönthet, ugyanakkor kötelezővé teszi, hogy a félévi és az év végi teljesítményt osztályzattal is kell minősíteni.

A javaslat továbbá kivezeti a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a 2020/21-es tanévtől egyéni munkarendet kérhetnek, ha ezt a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában