Alattomos támadás

2018.10.03. 08:00

Erős mérget tartalmazó borítékot küldtek az amerikai elnöknek

A Fehér Ház biztonsági szolgálatára hivatkozva több amerikai médium is jelentette kedden este, hogy a Pentagon tisztviselőihez hasonlóan Donald Trump is fehér port tartalmazó borítékot kapott.

A Fehér Házba még hétfőn küldték az erős mérget tartalmazó borítékot, amelyet azonban még azelőtt kiszűrtek, hogy bekerült volna az elnöki hivatalba. A borítékban lévő fehér port egyelőre a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakemberei elemzik, de feltételezéseik szerint kapcsolat lehet a Pentagonba küldött ricines levelek és a Trumpnak címzett boríték között.

Kedden ugyanis a Pentagon szóvivői bejelentették:

hétfőn két, mérget tartalmazó boríték érkezett a védelmi tárcához, az egyik James Mattis védelmi miniszter, a másik pedig John Richardson admirális, a tengerészeti hadműveletek irányítója címére.

A levelek a minisztériumhoz érkeztek ugyan, de a postázó nem a főépületben található, ahol a miniszter irodája is van, így senkit nem fertőzhettek meg. Hétfő óta a tárcához érkező valamennyi levelet elkülönítették, egyenként vizsgálják át őket.

A ricint rendkívül erős méregként tartják számon, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga.

A szervezetbe jutva fulladást, hányást és belső vérzéseket okoz, végső soron halálhoz vezethet.

Kedden a Fox televízió azt jelentette, hogy Ted Cruz texasi republikánus szenátor houstoni irodájába szintén gyanús fehér port tartalmazó levelek érkeztek, két embert kórházba is vittek. A hatóságok azonban nem adtak tájékoztatást a fehér por mibenlétéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában