Ország-világ

2021.06.06. 18:53

Felszentelték a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspökét

Felszentelték Pásztor Dánielt, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét Miskolcon, az Avasi Református Templomban vasárnap délután – olvasható a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálata közleményében.

Forrás: Észak-Magyarország

Fotó: Bujdos Tibor

Pásztor Dániel Csomós Józsefet váltja a püspöki tisztségben, megbízatása hat évre szól. Az új egyházvezető három évtizede szolgál lelkipásztorként, a Borsod megyei Sajóvelezd és Dubicsány lelkésze. Székfoglaló beszédében úgy fogalmazott: olyan időket élünk, amikor sokszor és sokféleképpen kérdőjeleződik meg a teremtés rendje és Isten igéjének igazsága. A püspök az egyház legfontosabb küldetésének az evangélium hirdetését, ezáltal pedig az emberek életének megmentését nevezte.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében a lélekrombolás ellen szólt. Mint mondta: az egyháznak a szellemi küzdelmet és a harcot meg kell vívnia, tennie kell azért, hogy ne tudja senki elképzelni a jövőt keresztyének nélkül. Beszédében a vidék hűségét hangsúlyozta:

„vidékről jön a magyar élet, a kenyér, a bor, a munkáskéz és Vizsolyból a magyar nyelv.”

Az ünnepi istentiszteleten Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tolmácsolta Orbán Viktor köszöntését. A miniszterelnök a magyar reformátusok szerepét méltatta „a nemzet határok feletti egyesítésének stratégiai szolgálatában”.

Püspökszentelés. Pásztor Dániel (balra) és Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
Fotó: Bujdos Tibor / Észak-Magyarország

Pásztor Dánielt köszöntötték a Kárpát-medencei magyar református egyház vezetői, a testvéregyházak vezetői, állami és önkormányzati vezetők, köztük Miskolc város polgármestere, Veres Pál is.

Borítókép: Pásztor Dániel püspök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában