felülvizsgálat

2018.04.27. 17:25

Felülvizsgálják a spanyol törvénykönyvet a szexuális bűnök miatt

A spanyol kormány felülvizsgálja a szexuális bűncselekmények megkülönböztetését az 1995 óta hatályos büntető törvénykönyvben - jelentette be Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő pénteki madridi sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a délelőtti kormányülésen az igazságügyi miniszter kezdeményezte ezt a lépést, miután előző nap országos tiltakozáshullámot váltott ki a navarrai bíróság döntése, amely szexuális visszaélés miatt ítélt el öt férfit, noha a vád ellenük csoportos nemi erőszak volt.

A bíróság csütörtöki ítéletében nem látta bizonyítottnak, hogy az öt sevillai férfi megerőszakolta a 18 éves lányt két évvel ezelőtt Pamplonában, a bikafuttatásokról híres San Fermín-ünnepségek ideje alatt, a hajnali órákban.

Azokon a mobiltelefonos felvételeken ugyanis, amelyeket az elkövetők készítettek az aktusról, és mutattak be bizonyítékként az eljárásban, nem látszik, hogy a lány ellenállást tanúsítana.

A perben a lány elmondta: a férfiak túlerőben voltak, ő pedig sokkos állapotban volt, és csak azt akarta, hogy mielőbb vége legyen az egésznek.

Az ügyben állást foglaló Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet spanyolországi képviselete szerint szükséges a spanyol Btk. módosítása, és abban nevesíteni kell, hogy erőszaknak számít az a szexuális aktus, ami beleegyezés nélkül történik.

A szexuális agresszió jogi értelmezésének felülvizsgálatára és a törvénykönyv módosítására szólított fel a barcelonai közgyűlés is egységes, minden párt által támogatott nyilatkozatában.

A csütörtök esti tüntetések után pénteken napközben is folytatódtak az ítélettel szembeni tiltakozó utcai megmozdulások több spanyol nagyvárosban.

„A nem, az nem!Igazságot!” – állt azon a molinón, amely mögött felsorakoztak a pamplonai igazságügyi palota előtt tüntetők. „Ez nem visszaélés, ez erőszak!” – skandálta Madridban, Valenciában, Barcelonában is az egybegyűlt tömeg.

Az ügy A falka (La manada) néven vált ismerté a sajtóban, mivel az elkövetők ezt a nevet adták annak az üzenőcsoportnak, amelyben megosztották egymással és ismerőseikkel a videókat és fotókat, illetve kérkedtek a történtekkel.

A bíróság szexuális visszaélés miatt kilenc éves börtönbüntetést szabott ki az elkövetőkre, egyikük lopás miatt további két hónapot kapott, mert eltulajdonította a lány mobiltelefonját.

Emellett az áldozatnak 50 ezer eurós kártérítést ítélt meg.

A navarrai ügyészség pénteken bejelentette: fellebbez az ítélet ellen a navarrai legfelsőbb bíróságnál, és fenntartja a nemi erőszak vádját az öt férfi ellen, továbbra is egyenként 22 éves börtönbüntetés kiszabását kéri rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában