Ország-világ

2021.10.18. 06:34

Fenyegetés, kirúgás – áldozatokkal járt a fővárosi közműösszevonás

Több fővárosi cég egykori dolgozója cáfolta Mártha Imre, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának állítását, miszerint az új fővárosi közműholding létrehozása miatt osztályvezetői szint alatt senkit sem bocsátottak el. A volt munkatársak szerint a vállalatok összevonása miatt sokan kényszerültek elhagyni a pályát. Volt, akit számkijelzés nélkül hívogatott és fenyegetett a főnöke, mielőtt kirúgta. A panaszok a városvezetésig is eljutottak, de nem történt semmi.

„A dolgozói létszámban az átszervezés miatt nem volt változás. Bizonyos hiányterületekre a pandémia révén még fel is tudtunk venni szakembereket” – nyilatkozta a napokban Mártha Imre, a szeptember 1-jétől több fővárosi közműcég összevonásával létrejött BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az Indexnek. A Magyar Nemzet úgy tudja, a közműholding fejének kijelentése nagy felzúdulást okozott a korábban önálló fővárosi cégek egykori alkalmazottainál, akik a nagy múltú vállalatok összevonása miatt voltak kénytelenek távozni biztosnak hitt munkahelyükről.

Mint ismert, a Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött a közműholding létrehozásáról: szeptember 1-jétől a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF), a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a kéményseprést végző Főkétüsz és a Főtáv beolvadt a Budapesti Közművek Zrt.-be. Információk szerint a tavaly decemberi döntés óta az egykor önálló közműcégektől folyamatosan távoznak az alkalmazottak – nem önszántukból, hanem kényszerből.

Egyikük, Kabai László mester képesítésű kéményseprő harminc évig dolgozott a Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-nél. A mestermunkás a Magyar Nemzetnek elmondta: rengeteg pályaelhagyót eredményezett a vállalatok összeolvasztása.

„A Főkétüsznél is kevés számú mesterember dolgozott, most még kevesebben maradtak. Amikor az átszervezések történtek, felajánlották, hogy a katasztrófavédelem vagy az új holding átvesz bennünket. Majd kiderült, hogy ez csak a papírokon volt így, állásinterjúkra kellett mennünk, ahol többünket elutasították. Ráadásul anyagi érdeksérelem is közrejátszott, katasztrófavédelemnél például többeknek nettó nyolcvanezer forinttal kevesebb fizetést ajánlottak a korábbi járandóságuknál. Ezért sokan a magánszektorban keresték tovább a boldogulásukat” – mondta a mesterember. Kabai azt is hozzátette: sok család élete omlott össze, mert a keresőknek évtizedeken át nemcsak biztos munkahelyük volt, hanem hivatásuk is, és onnan is terveztek nyugdíjba vonulni.

„Csalódott vagyok, mert még Tarlós István korábbi főpolgármester a vállalat stabilitását ígérte nekünk, és azt, hogy hosszú évekig lesz biztos állásunk. Ezért is ért bennünket hideg zuhanyként, hogy beolvasztják a holdingbe a kéményseprőipari vállalatot”

– idézte fel Kabai László, aki azóta több társával együtt saját vállalkozást indított.

„Nekünk az a szerencsénk, hogy én mesterember vagyok, és csak ezzel a képesítéssel váltható ki a tevékenységre az engedély. Mivel a Főkétüsznél sokaknak nincsenek megfelelő szakmai papírjaik, ezért pályaelhagyók lettek. Több száz munkavállalóról beszélünk, akiket nem vettek át a holdinghoz vagy a megváltozott feltételek miatt nem vállalták el a felkínált lehetőséget. Adminisztrátorokról és kéményseprőkről beszélünk. Nekünk szerencsére nagyon jó vezetőnk volt, ezért szép végkielégítést kaptunk” – mondta a mesterember, aki azt is hozzátette: a felettesét átvették az új közműholdinghoz, majd néhány hónap múlva onnan rúgták ki.

„A kéményseprőszakmát tönkretették. Az alacsony létszám és az új struktúra miatt sérült a szakmaiság, már nem azt a minőséget biztosítja a cég, mint korábban. Ez a fűtésszezon előtt felveti az élet- és vagyonbiztonság kérdését” – mutatott rá. Szerinte a létszámcsökkenés miatt a megmaradt szakemberek aligha tudnak majd gyorsan közbeavatkozni, ha veszélyhelyzetet kell elhárítani.

A Fővárosi Közterület-fenntartó egykori dolgozójának, K. Attilának azért kellett távoznia, mert megfogalmazta szakmai aggályait a vezetőjének. A korábban a tartályellátó csoportnál dolgozó férfi is megerősítette: nem igaz, hogy egyszerű munkavállalókat nem küldtek el, tudomása szerint a közterület-fenntartótól is számos alkalmazottat bocsátottak el.

„Csaknem nyolc évig dolgoztam a tartályellátó csoportnál. A lakosság és közületek által megrendelt szemetestartályok kiszállítása és minőségi cseréje volt a feladatom. A közpénzeket pazarlóan, észszerűtlenül használták fel, ezt sem kívülállóként, sem a cég alkalmazottjaként nem lehetett másként látni. Ennek hangot is adtam, ezért február 8-án kirúgtak” – emlékezett vissza K. Attila. Mint mondta: 2020 telén a városüzemeltetésért felelős szocialista főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata fogadta, aki belső vizsgálatot rendelt el az FKF-nél a szabálytalan munkavégzés miatt összetört, sok pénzbe kerülő kukák miatt.

„Tavaly tavasszal még meghallgatták észrevételeimet az FKF vezetői, és azok kivizsgálást is ígérték, de ebből végül nem lett semmi. Majd ugyanabban az évben, szeptember végén a munkáltatói jogkört gyakorló gazdasági vezetőm burkoltan megfenyegetett, ha nem lépek ki önszántamból, nem tudja garantálni a testi épségemet, mert az ellenőrzések során több járat is megbukott azon, hogy az 1,1 köbméteres zöld konténereket szabálytalanul ürítik” – idézte fel. K. Attila szerint az őt ért fenyegetésekkel az FKF vezetői érdemben nem foglalkoztak, mint ahogy a Főpolgármesteri Hivatal sem. Majd 2020 decemberében számkijelzés nélkül kezdték ismeretlenek hívogatni a magántelefonszámán, vélhetően azért, hogy megfélemlítsék, ezért még abban a hónapban feljelentést tett a rendőrségen.

„A rendőrségi nyomozás során a telefonszolgáltatót adatszolgáltatásra kötelezte a rendőrség és kiderült, hogy D. I., a munkáltatói jogkört gyakorló, gazdasági vezetőm a saját, feltöltőkártyás mobiljáról hívogatott számkijelzés nélkül, sokszor késő esti időpontokban, és rá egy hónapra a munkaviszonyomat is ő szüntette meg. Mivel a telefonhívások csak néhány napig ismétlődtek, ezért a rendőrség lezárta a nyomozást, mert a zaklatás nem volt folyamatos”

– mondta az állásából elbocsátott férfi, aki rámutatott: a közterület-fenntartónál történt zaklatásos esetek nem érték el a városvezetés ingerküszöbét, holott ő Karácsony Gergely főpolgármesternek is jelezte azokat.

A Magyar Nemzet megkereste az ügyben a Budapesti Közművek sajtóosztályát, válaszukban megismételték Mártha Imre vezérigazgató kijelentését, miszerint a BKM megalakulásával összefüggően osztályvezetői szint alatt senkit sem bocsátottak el, és minden, ezzel ellentétes állítást határozottan visszautasítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában