megbízatás

2021.02.22. 15:40

Ferenc pápa a Pápai Történettudományi Bizottság tagjává nevezte ki Molnár Antalt

A vatikáni intézet nemzetközi szinten együttműködik számos egyházi és nem egyházi testülettel és intézménnyel. Külön figyelmet fordítanak az ökumenikus párbeszéd fontosságára.

Ferenc pápa a Pápai Történettudományi Bizottság tagjává nevezte ki hétfőn Molnár Antalt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóját – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága az MTI-vel.

Molnár Antal megbízatása öt évre szól.

A Pápai Történettudományi Bizottságot XII. Piusz pápa kezdeményezésére hozták létre 1954. április 7-én. A vatikáni intézet nemzetközi szinten együttműködik számos egyházi és nem egyházi testülettel és intézménnyel. Külön figyelmet fordítanak az ökumenikus párbeszéd fontosságára.

A bizottság új tagjait hétfőn egyidőben nevezik ki – olvasható a közleményben.

Molnár Antal 1969-ben született Székesfehérváron. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészettudományi karán, latin-történelem szakon végezte, 1995-1996-ban diplomázott. A Szegedi József Attila Tudományegyetemen 1999-ben irodalomtudományból, a Paris IV-Sorbonne Egyetemen 2002-ben történettudományból szerzett doktori fokozatot. 2000 és 2004 között az ELTE-n török szakos tanulmányokat folytatott. 2007-ben szintén az ELTE-n habilitált, 2019-ben pedig akadémiai doktori címet szerzett.

1998 és 2000 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történeti Intézetének adjunktusa, 2000-től az ELTE Történeti Intézetének adjunktusa, 2009-től docense. 1995 és 1996 között óraadó, 2002 és 2005 között pedig a Történész Műhely vezetője az Eötvös Collegiumban.

Egyetemi munkája mellett 2005-től az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, 2010-től osztályvezetője.

2008-tól 2011-ig a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának titkára, 2018-tól alelnöke.

1997-től 2011-ig a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya levéltárosaként dolgozott. 2011 és 2016 között a Római Magyar Akadémia igazgatója volt.

2016-tól ismét a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, majd 2019. január 1-jétől igazgatója, illetve az ELTE Történeti Intézetének docense.

Tudományos kutatásainak témája a katolikus egyház kora újkori története, ezen belül elsősorban Magyarország és a Szentszék kapcsolatainak históriája, illetve a hódolt Magyarország és a Balkán-félsziget története a 16-17. században. 18 önálló kötete és több mint 200 tanulmánya jelent meg magyar és idegen nyelven. Hat magyar és négy külföldi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában