furcsa szövetség

2021.01.22. 11:25

Fidelitas: Jakab Péter elárulta a Jobbik választóit és tagjait

A Fidelitas elnöke szerint Jakab Péter, a Jobbik elnöke elárulta pártja választóit és tagjait, amikor szövetségre lépett Gyurcsány Ferenccel.

Illés Boglárka az ellenzéki párt XI. kerületi irodája előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta: a Jobbik és elnöke „a hatalomért és a pénzért mindenre képes”.

Mióta összefogtak a Demokratikus Koalícióval (DK) és vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel, azóta önmagukat, választóikat, tagjaikat és szimpatizánsaikat minden nap „szembeköpik”

- fűzte hozzá.

A Jobbik 2003-as alapító nyilatkozatával is ellentétes ez az összefogás – mondta, hangsúlyozva: „Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára megjeleníti a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok minden gátlástalan tulajdonságát”.

Emlékeztetett rá:

a Jobbik egy évvel ezelőtti tisztújító kongresszusán Jakab Péter akkor megválasztott elnök arról beszélt, hogy „teljes mértékben kizárt a DK-val való együttműködés”.

A kormánypárti politikus ezen a ponton a Jobbik választói és tagjai elárulásának nevezte, hogy Jakab Péter szövetségre lépett a „szemkilövető Gyurcsány Ferenccel”.

Úgy folytatta: a Fidelitas várja azokat a nemzeti érzelmű fiatalokat, akik nem akarnak a Gyurcsány Ferenc mögé beálló párt tagjai, aktivistái maradni.

Renge Zsolt, az újpesti Fidelitas elnöke a „recsegő-ropogó ellenzéki szivárványkoalíciót” bírálva példaként említette, hogy Újpesten „a rasszista bűncselekményért első fokon elítélt Szabó Balázs (Jobbik) keveredett ismét botrányba”. A politikus – akinek párttagságát a Jobbik emiatt felfüggesztette – egy oroszokhoz köthető szervezet pénzén választási megfigyelőként utazott a Közép-Afrikai Köztársaságba.

Szólt arról is, hogy a botrányokból már elege van a Jobbik ifjúsági tagozatának, amely a minap ultimátumszerű levélben követelte „a Gyurcsány-vezette szivárványkoalícióba betagozódó párt” elnökségétől a Jobbik kommunikációs igazgatójának eltávolítását.

„Egyre többen torkig vannak a primitív szociális uszítással és az eredeti értékeikkel ellentétes gyűlölködő, gyalázkodó hangnemmel”

- hangoztatta. Megfogalmazása szerint sajnálják és megértik a Jobbikból kiábrándult, jobb sorsra érdemes fiatalokat, akiket várnak soraikba.

A Fidelitas aktivistái a többi között egy, a Jakab Péter mögött álló Gyurcsány Ferencet ábrázoló molinót tartottak a sajtótájékoztatón, majd üzeneteket helyeztek el a Villányi úti Jobbik-iroda ablakán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában