Járvány

2020.11.14. 10:55

Fidesz-KDNP: a baloldalon minden nap a kamuzásról szól

Miközben az ország minden erejével védekezik a koronavírus-járvány ellen, a „baloldalon minden egyes nap csak a kamuzásról szól” – közölte Nacsa Lőrinc, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szombaton

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke videonyilatkozatában hangsúlyozta, lassan fél éve, hogy „Korózs Lajos lebukott a gyalázatos kamuvideójával”, a szocialista politikus odáig ment, hogy „egy álmentős kóros hazudozóval forgatott videót, hogy lejárassa a mentőket és a védekezésben részt vevőket”.

„A kamuvideót aztán az egész baloldal kórusban hirdette és annak ellenére, hogy lebuktak vele, Korózs Lajos azóta sem kért bocsánatot, ráadásul az egész baloldal azóta is falaz neki”

– tette hozzá.

Nacsa Lőrinc elmondta, Korózs Lajost többszöri kérésük ellenére az Országgyűlés népjóléti bizottságának éléről sem hívták vissza, „pedig egyértelmű, hogy teljesen méltatlanná vált a tisztségre”.

Kiemelte, miközben

egész Európában egyre kritikusabb a koronavírusjárvány-helyzet, a „magyar baloldal továbbra sem segít, inkább a kamuzást és Korózst választotta”.

„Azzal, hogy falaznak a kamuvideós Korózs Lajosnak, beismerik, hogy valójában őket nem a járvány érdekli, hanem a hatalom és ezért mindenre képesek: kamuvideókat és álhíreket gyártanak, egyfolytában kamuznak, nem támogatják a védelmi intézkedéseket, nem szavazták meg a védekezéshez szükséges forrásokat és lejárató kampányt folytatnak Magyarország ellen” – fejtette ki.

A „baloldal a járvány kezdete óta mást sem csinál, csak hazudozik és próbál hangulatot kelteni:

az egyik a kórházakról hazudik, a másik a vakcináról, a harmadik a mentőket, a negyedik a rendőröket támadja, az ötödik pedig kamuzik a tesztekről” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában