nem állnak le

2020.11.13. 20:44

Folytatja az aláírásgyűjtést az Írdalá.hu kampánycsapata

A Gerilla.hu az egész Európai Unió területére versenyt hirdetett.

Bár hivatalosan Brüsszel még nem erősítette meg, hogy folytatódhat a székely petíció aláírásgyűjtése, az Írdalá.hu és a Gerilla.hu kampánycsapata megkezdte a munkát, és mindent megtesz azért, hogy teljesítse a jogszabályi feltételeket, és újabb két országban összegyűjtse a kellő számú szignót.

Eddig már megvan az egymillió aláírás, és öt államban – Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – elérték a kitűzött célt, de még két országban ezt meg kell tenni, hogy a kezdeményezés érvényes és eredményes legyen. Ami biztos, a székely petíció központi oldalán a beérkező aláírások számlálója nem állt le, folyamatosan érkeznek is a szignók.

Élő az Írdalá.hu Facebook-oldala is, ahová a kampánycsapat egymás után tölti fel az akcióval kapcsolatos bejegyzéseket.

A Covid–19-járvány második hullámának negatív hatásai miatt nagy esély van rá, hogy az Európai Bizottság meghosszabbítsa a kezdeményezésünk határidejét – emelték ki. Hangsúlyozták: a kampányban várhatóan Belgiumra, Lettországra, Spanyolországra, Svédországra és Szlovéniára koncentrálnak majd.

A Gerilla.hu csapata a cél elérése érdekében versenyt hirdet a teljes Európai Unióban, és „a katalán matematikatanártól a lettországi cipőfelsőrész-készítőig” mindenkit kampányra hív. Egyetlen szabály van, hogy nincs szabály. Ezzel nem titkoltan azt szeretnék elérni, hogy ha le is tiltják a központi anyagokat a különböző oldalakon – mint ahogy megtette korábban a Facebook vagy a YouTube –, a kampány megállíthatatlan legyen.

Közben újabb támogatók is csatlakoznak az ügyhöz, a legfrissebb bejegyzés szerint György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára is az ügy mellé állt, jelezve, hogy már ő is aláírta a székely petíciót.

Aki még nem tette meg, keresse fel az Írdalá.hu oldalt, és támogassa a székely petíciót.

A támogatók azzal is segíthetnek, ha követik, lájkolják és kommentelik a Signiteurope.com négy közösségi médiafelületét (Twitter, Instagram, YouTube és Facebook). Fontos a Gerilla.hu által elindított Kartonnetvörk nevű digitális mozgalom is, amelyben arra kérik az embereket, hogy egy kartonlapra írják fel: Signiteurope.com, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségi médiában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában