háborús bűnös

2017.11.22. 12:27

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték Ratko Mladicot

A volt boszniai szerb hadseregparancsnok ügyében az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) szerdán hirdetett ítéletet. (Frissítjük)

Az NT elnöklő bírája, a holland Alphons Orie által ismertetett ítélet szerint Mladic a többi között a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.

A „Balkán mészárosának” is nevezett egykori parancsnok elleni vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények – egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés – szerepeltek. A bűncselekmények az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.

Ratko Mladic tíz vádpontban bűnös

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT).

Kivezették Ratko Mladicot a hágai törvényszék ítélethirdetéséről

A most 74 éves Mladic korábban rosszullétre panaszkodott, majd közel háromnegyed órára meg is kellett szakítani az ítélethirdetést, ezt követően pedig a vádlott ügyvédje pedig az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva.

Az ügyben eljáró háromtagú bírói testület elutasította a kérelmet, mire az egykori parancsnok felállt, és kiabálni kezdett. Az NT elnöklő bírájának utasítására ezután kivezették Mladicot a teremből, és nélküle folytatódott az ítélethirdetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában