Ország-világ

2020.07.24. 17:51

Hamarosan leállhat a déli metrószakasz felújítása is

Bedőlhet a 3-as metró felújítása, miután a BKV felfüggesztette a szerződést a 3-as metró középső szakasza alagútjainak rekonstrukciójával megbízott Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. Ezek után az osztrák cégen múlik, hogy a déli metrószakasz rekonstrukciójára vonatkozó szerződését felbontja-e. Meghiúsulása esetén a nagyszabású beruházás a Karácsony-éra legnagyobb fiaskójává válhat.

Budapest, 2020. március 19. Utas a 3-as metró Deák téri állomásán 2020. március 19-én. A koronavírus-járvány miatt jelentõsen csökkent az utazók száma a közösségi közlekedés járatain. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) pénteken részben felfüggesztette a 3-as metró középső szakaszának alagútfelújításáról szóló szerződést a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy már csak az osztrák vállalaton múlik, hogy a déli szakasz felújítását is abbahagyja.

A szerződés felfüggesztésével együtt járó új közbeszerzési eljárás lefolytatásával rendkívüli módon megcsúszhat az építkezés, és várhatóan a korábbinál jóval drágább ajánlatok futnak majd be.

Amennyiben dugába dől a beruházás, beláthatatlan következményei lehetnek mind közlekedésszervezési, mind költségvetési szempontból, s Karácsony Gergely főpolgármesterségének a legnagyobb fiaskója lehet.

A Swietelsky és a BKV közti huzavonára rálátó forrásuk szerint a 3-as metró alagúti és vágányépítési szerződésének módosítása ügyében nagyon távol állnak a megállapodástól a felek, akik saját érdekeik érvényesítése érdekében gyakorlatilag elmentek a falig, és már felmerült a szerződés felfüggesztése, sőt annak felmondása, illetve új közbeszerzés kiírása is a hátralévő munkálatokra.

A július 24-én, pénteken lejáró szerződést módosítani, hosszabbítani kellene a projekt jelentős csúszása miatt. A vállalkozó (Swietelsky Vasúttechnika Kft.) azonban mindezért 17,5-18,1 milliárd forintos követeléssel lépett fel, amelyből nem hajlandó engedni. A Magyar Nemzet úgy tudja, a BKV 8,1 milliárdot ismerne el, de a mintegy tízmilliárd különbözet szerintük alátámasztatlan, az sem a közbeszerzési felügyeleti főosztályon (KFF), sem az EU-n nem menne át. Ezt mérnökök is megerősítették. Értesüléseik szerint a BKV független szakértő bevonását, illetve a teljes igény vagy a vitatott rész peresítését javasolta, azonban a vállalkozó ettől is elzárkózott, sőt – ahogy fentebb említettük – a déli szakasz munkáinak leállítását is kilátásba helyezte. A vállalkozó azt hangoztatja, ha enged, akkor vesztesége keletkezik. Mindezek alapján az eddigi tárgyalás eredménytelen lett.

A Swietelsky Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettesnek címzett levelében az a fordulat szerepel, hogy a Budapest főváros kizárólagos tulajdonában szereplő BKV Zrt. vezérigazgatójától érkezett megkeresés a nemzetközi üzleti életben gyakorlatilag értelmezhetetlen.

A Magyar Nemzet által megkérdezett, üzleti tárgyalásokban jártas szakember szerint az osztrák vállalat lényegében pancsernek nevezte a Karácsony Gergely-féle városvezetést. A levélben arra is kitértek, hogy a felfüggesztett szerződésnél alapvetően a megrendelői késedelem miatt állt elő a jelenlegi helyzet, „ami célszerű együttműködéssel megoldható, de ennek hiányában rendkívül káros következményeket okoz”. Hozzátették: az előállt költségnövekedések objektívek, azokat a megrendelői késlekedés okozta.

A BKV pénteki közleményében a hónapok óta eredménytelen tárgyalásokkal indokolták a szerződés felfüggesztését, ám a rekonstrukció befejezését „prioritásként kezelik”. A BKV tehát felbontja a Swietelskyvel a 2017. szeptember 4-én kötött szerződés egy részét, amelyben szerepeltek a 3-as metró vágányépítési, alagúti munkái, valamint biztosítóberendezések felújítása, vasúti távközlési, központi diszpécserrendszerek korszerűsítése is. A közlemény szerint a felfüggesztés nem befolyásolja a folyamatban lévő déli – a Népliget és a Kőbánya-Kispest állomások közötti – szakasz korszerűsítésének befejezését, továbbá a középső – Lehel tértől a Nagyvárad térig tartó – rész állomásainak felújítási munkálatait sem befolyásolja. Megjegyezték: lehetőség marad arra, hogy a szerződéses felek között további egyeztető tárgyalások során megállapodás születhessen.

A lap úgy értesült,

a jelenlegi műszaki készültség alapján a déli szakasz állomásai 2020. október végén várhatóan forgalomba helyezhetők lesznek a Népliget, a Pöttyös utca és az Ecseri út állomások akadálymentesítését biztosító liftek nélkül. Utóbbi kettő esetében pedig még az utasperont érintő korlátozások mellett.

A liftek üzembe helyezésének várható időpontja a Népliget állomáson 2020. december 31., az Ecseri út és Pöttyös utca állomásokon 2021. július 31.

Borítókép: Utas a 3-as metró Deák téri állomásán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában