Europol

2021.07.16. 20:39

Harminchárom gyerekkereskedőt vettek őrizetbe egy brit-spanyol-portugál vezetésű műveletben

Harminchárom feltételezett gyermekkereskedőt vettek őrizetbe egy európai rendőrségi műveletben Portugália, Spanyolország és Nagy-Britannia vezetésével, ami 92 áldozat – elsősorban kísérő nélküli gyerekek – azonosítását tette lehetővé – tájékoztatott pénteken az Europol.

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) támogatásával bíró műveletben 18 ország vett részt. A június 28. és július 4. között zajló akcióban az őrizetbe vetteken kívül további 45, emberkereskedelemmel gyanúsított személyt sikerült azonosítani.

Az uniós tagországok közti rendőrségi együttműködést koordináló szervezet szerint a művelet során kísérő nélküli gyerekekre, illetve olyan kiskorúakra összpontosították figyelmüket, akik korábban menekültközpontokból szöktek meg, mivel ők gyakran esnek áldozatául olyan hálózatoknak, amelyek hamis személyazonosító okmányokkal látják el őket. A vizsgálatba olyan gyerekeket vontak be, akiket a határokon vagy már akkor azonosítottak, amikor az EU-n belül közlekedtek.

A hatóságok ezenkívül különös figyelmet fordítottak az EU-n belüli gyermekkereskedelemre is. Az érintett kiskorúakkal nemegyszer saját családtagjaik kereskednek, gyakran esnek áldozatául szexuális kizsákmányolásnak, illetve koldulásra és bűncselekmények elkövetésére kényszerítik őket.

Az Europol szerint a gyerekkereskedelmet továbbra is ritkán jelentik be, az emberkereskedők pedig a legkiszolgáltatottabb rétegekre, köztük a gyerekekre összpontosítanak.

Az összehangolt műveletben Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Németország, Izland, Lettország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Svájc és Nagy-Britannia vett részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában