Járvány

2021.06.15. 14:52

Hét hét óta csökken a napi új fertőzöttek száma

A járvány újabb élénkülését hozhatja, hogy nagyon egyenlőtlen a hozzájutás a koronavírus elleni vakcinákhoz a világon.

Hét hét óta csökken a világon a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, ami eddig a leghosszabb ilyen időszak a járvány kezdete óta – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn Genfben sajtótájékoztatón.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a ragály halottjainak száma nem mérséklődik hasonló ütemben, naponta még mindig több mint tízezer ember veszti életét a fertőzés miatt.

Felhívta rá a figyelmet: a járvány újabb élénkülését hozhatja, hogy nagyon egyenlőtlen a hozzájutás a koronavírus elleni vakcinákhoz a világon.

„A vírus gyorsabban terjed, mint az oltóanyagok globális szétosztása” – mondta, és felszólította a politikai vezetőket, hogy kötelezzék el magukat a bolygó népességének legalább 70 százalékos beoltottsága mellett, amelyet egy éven belül kellene elérni, és amihez 11 milliárd vakcinára lenne szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában