Ország-világ

2021.05.18. 20:19

Heteken belül visszaállhat a fizetős parkolási rend az országban

A Magyar Nemzet információi szerint egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken.

Javul a járványhelyzet, ezért egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken, és visszaáll a korábbi rend, vagyis ismét fizetni kell a várakozásért – értesült a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet rá, hogy

a koronavírus-járvány első hullámában, 2020 áprilisától szüntették meg a közterületi parkolási díjakat.

Az indoklás az volt, hogy a védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása, és mivel a zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem, vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját.

A javuló adatok miatt 2020. július és november között megszűnt a veszélyhelyzet, ezzel együtt az ingyenes közterületi parkolás lehetősége is, amelyet a pandémia harmadik hulláma miatt, 2020 novemberétől ismét bevezettek, és ez azóta is tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában