"Nekünk Magyarország az első"

2019.09.16. 12:57

Hetes cikkely: először hallgatják meg hétfőn Magyarországot

Varga Judit igazságügy-miniszter az Általános Ügyek Tanácsának ülésén vesz részt. A Sargentini-jelentés elfogadása után először hallgatják meg hivatalosan a magyar kormány képviselőjét.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Olivier Hoslet

Először hallgatják meg Magyarországot a hetes cikkely szerinti eljárásban a tagországok miniszterei hétfőn.

Varga Judit igazságügy-miniszter az Általános Ügyek Tanácsának ülésén vesz részt, ahol a Sargentini-jelentés elfogadása után először hallgatják meg hivatalosan a magyar kormány képviselőjét. Bár a kormány írásban már korábban elküldte reakcióját az Európai Parlament kritikáira, de a dokumentumot a Tanács nem hozta nyilvánosságra. A jelenlegi állás szerint a meghallgatást sem közvetítik – számolt be az Euronews hétfő reggel a várható eseményekről.

A Mandiner hírösszefoglalója felidézi: a tagállamok európai ügyekért felelős miniszterei egyébként arról várnak beszámolót Vargától, mit tett Magyarország azért, hogy betartsa az Európai Unió alapértékeit.

„Európai vagyok, mert magyar vagyok. Ha nem lennék magyar, akkor európai sem tudnék lenni” – a miniszter saját Twitter-oldalára posztolta ezt az Orbán Viktor-idézetet, melyet Orbán múlt pénteki, a Kossuth rádióban közvetített interjújában mondott. Varga Judit egy Facebook-bejegyzés szerint egyébként már vasárnap Brüsszelbe indult.

https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/photos/a.2028879340464345/2768255849860020/?type=3

Borítókép:

Varga Judit igazságügyi miniszter az EU-tagországok általános európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek brüsszeli találkozóján 2019. szeptember 16-án.

MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában