Hadüzenet Davosból

2018.01.30. 13:43

Hidvéghi Balázs: Soros és az ellenzék együtt bontaná le a határzárat

Az ellenzéki vezetőknek „Soros és Brüsszel akarata az első” – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján a Parlamentnél, ahol bemutatta pártja új plakátját.

Budapest, 2018. január 30. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatót tart Az ellenzék lebontaná a határzárat címmel, amelyen bemutatta pártja új plakátját Budapesten, az Alkotmány utcában 2018. január 30-án. MTI Fotó: Soós Lajos

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Soós Lajos

 

A Fidesz újonnan bemutatott plakátja
Forrás: A Fidesz Facebook-oldala

Az ellenzéki vezetőknek „Soros és Brüsszel akarata az első”, így készek végrehajtani a „Soros-tervet”, lebontanák a határzárat, betelepítenék a bevándorlókat – mondta Hidvéghi Balázs.

Az Együtt bontanák le a határzárat feliratú plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb Davosból „üzent hadat” Magyarországnak, „bejelentette, hogy részt fog venni a magyar választási kampányban”

- fejtette ki a fideszes politikus, aki szerint Soros célja évi egymillió bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határzár lebontása és az, hogy Magyarország is bevándorlóország legyen.

Ebben szövetségesei a magyar ellenzéki pártok vezetői, ők láthatók még a plakáton – mondta.

„Gyurcsány Ferenc, aki egyszer már tönkretette az országot, Vona Gábor, aki a hatalomért és a pénzért mindenre képes, a már minden pártot megjárt köpönyegforgató Karácsony Gergely és a kiábrándítóan baloldalivá váló Szél Bernadett” – sorolta Hidvéghi Balázs.

A kommunikációs igazgató szavai szerint az ellenzéki vezetők minden nap egymás torkának esnek, egy kanál vízben meg tudnák egymást fojtani, „egy dologban azonban egyetértenek: nekik Soros és Brüsszel akarata az első”.

Ezért hiába látszanak reménytelenül bénának sokszor, mégis veszélyesek – fogalmazott, hozzátéve: erre a veszélyre hívják fel mostantól a figyelmet a plakáttal.

„Nekünk Magyarország az első, ezért mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megakadályozzuk a Soros-tervet, Magyarországot pedig megőrizzük magyar országnak” – jelentette ki Hidvéghi Balázs.

Végül közölte: nem titkolt céljuk az is, hogy ráerősítsenek „az országban egyre inkább tapasztalható ellenzékváltó hangulatra”, mert „Magyarország ennél tényleg jobb ellenzéket érdemelne”.

Borítókép: Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatót tart Az ellenzék lebontaná a határzárat címmel, amelyen bemutatta pártja új plakátját Budapesten, az Alkotmány utcában 2018. január 30-án.

MTI Fotó: Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában