A romák álma: 5 százalék

Etnikumot képviselő pártnak most először sikerült országos listát állítani az országgyűlési választások előtt. A Magyarországi Cigányok Fóruma Roma Összefogás Párt (MCF) azonban nemcsak a roma voksokra számít.

„Az országos lista állításakor a siker titka az lehet, hogy a magyarországi romák rájöttek: az utóbbi 16 évben a parlamenti pártok nem képviselték megfelelően az érdekeiket” – mondta lapunknak Balog József. Az MCF elnökhelyettese szerint külön politikai erőként indulva, egy sikeres választás után lehetséges koalíciós partnerként sokkal többet tudnak elérni, mint ha egy nagy párttal szövetkeznének, amely a voksolás után megfeledkezik programjukról. „A parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalék elérése igen nagy eredmény lenne, felérne egy világbajnoki címmel is” – hangoztatta Balog József. Kolompár Orbán, a párt országos listájának vezetője a minap még a 10-15 százalékos eredményt sem tartotta lehetetlennek.

A párt egyik politikai féllel sem zárja ki a koalíció lehetőségét. 2002-ben még az MSZP-vel működtek együtt, de másfél év múlva már szakítottak a szocialistákkal. Tavaly októberben döntöttek úgy, hogy a választásokon egyedül méretik meg magukat. „Az MCF nem csak a roma választók voksaira számít, hanem azokéra is, akik belátják, hogy a több mint egymilliós magyarországi cigányság helyzetének javítása az egyik legfontosabb feladat” – hangoztatta Balog József. Az MCF elnökhelyettese úgy véli, ha részt tudnának vállalni a következő kormányzat romapolitikájából, az erre a célra fordított tízmilliárdok nem lennének eredménytelenek. „Mindent meg fogunk tenni, hogy cigányaink kikerüljenek a putrikból, és megszűnjön az elszigetelés a magyarországi oktatásban” – jelentette ki Kolompár Orbán. A listavezető hangsúlyozta, hogy nem a nagy pártok ellen vagy ellenük dolgoznak, hanem a romákért.

Az MCF 29 egyéni jelöltet indít, és nyolc területi listát állított. Az országos listán Kolompár Orbánt ifj. Bogdán János, Choli Daróczi József, Bogdán László, Daróczi Sándor Józsefné és Farkas Tibor követi. A lista tizenkilencedik helyén Gáspár Győző áll, aki egyébként a Romantic popegyüttes vezetőjének, Győzikének az édesapja.

A jelenlegi politikai helyzetben egyik etnikai alapon szerveződő párt sem lehet olyan erős, hogy önállóan indulva kerüljön kormánypozícióba a romák segítésére – mondta lapunknak Teleki László MSZP-s honatya. A roma ügyeket felügyelő államtitkár szerint csak a két párt szövetségeseként lehet mód arra, hogy a cigányság helyzetének javítására született programokat beleépítsék a kormányprogramba. „Az öt százalékos parlamenti küszöb olyan pártoknak is nehézségeket okoz, mint az SZDSZ és az MDF” – emelte ki Teleki. A szocialista politikus azonban az MCF, választási sikere esetén nem tartja kizártnak, hogy a korábbi együttműködésre is alapozva koalícióra lép az MSZP-vel.

Szavazat nemzetiségi alapon?

Kumin Ferenc politológus szerint eddig azért nem tudtak önálló pártot alapítani a romák, mert a nagy pártok megpróbálták magukba olvasztani őket. A Fidesz szövetségese, a Lungo Drom például komoly erőt képvisel. A nagy pártoknak ez a megoldás azért is jó volt eddig, mert így garanciát kaptak arra, hogy a romák nem képviseltetik magukat önállóan. „A nemzetiségi alapon szerveződő pártokkal nem értek egyet. Ők ugyanis azt kérik, hogy tedd félre politikai beállítódásodat, és jelen esetben pusztán azért szavazz ránk, mert te is roma vagy” – vélekedett a politológus, aki szerint ez nem igazán demokratikus lépés, hiszen a romák között is ugyanúgy van jobb- és baloldali beállítottságú.
D.Á

Társadalmi kényszer eredménye

Krémer Balázs szociálpolitikus úgy látja: az, hogy a romák pártot alapítottak egy kényszerhelyzet szüleménye. „Akinek politikai érdekképviselete van, annak lehetősége van arra is, hogy beleszóljon az elosztásokba” – mondja. A romák érdekeiért viszont csak kampányszerűen állnak ki a nagyobb politikai erők. A szociálpolitikus szerint ennek ellenére nem a legjobb megoldás ez a mostani tömörülés, hiszen a romák között is van jobb- és baloldali. A társadalmi kényszer hatására kialakult helyzetről Krémer Balázs szerint nem lehetne mindaddig rosszat mondani, amíg fel nem vetődik egy igazságosabb alternatíva.

sokan várják
Imádják a kritikusok Scorsese új Netflix-filmjét
időjárás / 11 perce
Szeles, de meleg idő lesz vasárnap
Október ide, ősz oda, folytatódik a későnyári idő.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FODORNÉ BARTÓK ANIKÓ nyugdíjas (az egri strandfürdő volt dolgozója) 2019. október 11-én életének 59. évében örök álomba merült. Gyászszertartására 2019. október 22-én 11 órakor az egri Kisasszony temetőbe várjuk a rokonokat és barátokat. Gyászoló férje, fia, lánya és unokái " Egy fényes csillagra költöztem, s innen vigyázok majd Rátok..."
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZAJLAI GÁSPÁRNÉ sz. PRÉDA ROZÁLIA temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mérhetetlen szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy KRINSZKI BERNÁT Berci bácsi nem javít már erősítőt és nem is készít többet újat sem, mert rövid szenvedés után 82 éves korában eltávozott a földi létből. Temetés nélküli búcsúztatója 2019. október 25-én pénteken 11 órakor lesz a Hatvani temetőben. Emlékének felidézésében legyenek velünk. Koszorút ne hozzanak, csupán egy szál virággal róják le kegyeletüket. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POGONYI BÉLA a -MEFAG Gépjavító Üzem volt dolgozója- 2019. október 12-én váratlanul elhunyt. Temetése 2019. október 22-én 15 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Gyászoló felesége, fia, lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédimamánk SZAJLAI GÁSPÁRNÉ sz. PRÉDA ROZÁLIA életének 94. évében elhunyt. Temetése 2019. október 18-án 16 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Emlékét örökké őrizni fogjuk. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy BOCSI JÓZSEFNÉ sz. Kovács Margit, volt Eger Kisvölgy utcai lakos 2019.10.07-én, életének 81. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben lesz, 2019.10.16-án 10.30 órakor, a gyászmisét követően. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR LÁSZLÓNÉ Tóth Rozália az egri főiskola volt dolgozója tragikus hirtelenséggel, életének 76. évében elhunyt. Temetése 2019. október 14-én 12 órai kezdettel az egri Lajosvárosi temetőben lesz. Előtte 11 órától a Lajosvárosi templomban engesztelő gyászmisét tartunk. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és velünk utolsó útjára elkísérik. Gyászolják férje, lánya, családjaik és testvére.
„Sohasem hal meg az, aki az emlékeinkben él.” Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és tisztelőkkel, hogy édesapánk id. Csallány Géza 2019. szeptember 8-án elhunyt. Drága szüleink CSALLÁNY GÉZÁNÉ sz. Kiss Ágnes Zsuzsanna (1945-2013) és CSALLÁNY GÉZA (1941-2019) Végakaratuk szerint szeretett városukba örökre hazatérnek. A búcsúztató szent mise Egerben, a Felnémeti Szent Rozália templomban 2019. október 18 napján 17:30 órakor lesz. Hamvasztás utáni búcsúztatásukra 2019. október 25 napján 13 órakor Nyíregyházán az Északi-temető ravatalozójánál kerül sor. Egy szál virággal búcsúzzunk! A gyászoló család Értesítési e-mail: [email protected]
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunkat VARGA JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYURÁKI GYULA nyugdíjas pedagógus 86. éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 9-én 14 órakor lesz a füzesabonyi Telepi Temetőben. A gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk id. SZOLDATICS JÁNOS életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. október 15-én 11 órától lesz az egri Kisasszony temetőben . A gyászoló család
Megrendüléssel tudatom, hogy PÁL JÁNOSNÉ sz. Kovács Éva türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 2019. október 3. napján elhunyt. Temetése az egri Donát Temetőben lesz 2019. október 11. napján du. 14 órakor. Gyászoló férje
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR LÁSZLÓ - volt gépjármű vezető szakoktató- 63. éves korában 2019. október 4-én váratlanul elhunyt. Temetéséről késöbb intézkedünk. A gyászoló család
10 éve nincs már közöttünk SZIJJÁRTÓ LAJOS tesnevelő tanár. Emlékezzünk Rá szeretettel.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DORNER LÁSZLÓNÉ (Eszter) temetésén megjelentek, ravatalára virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁTYUS GYÖRGY rövid szenvedés után életének 84. évében elhunyt. Temetése az egri Minorita templomban, 2019. október 9.-én 15órakor lesz. Ezúton köszönjük , akik fájdalmunkban osztoznak és utolsó útjára kísérik. Gyászolják felesége, lánya, unokája, rokonai, barátai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA JÓZSEF ( karosszérialakatos) hosszú szenvedés után 66. éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 9-én szerdán, 17 órakor lesz az egerszalóki temetőben. Előtte 16.30 órától gyászmisét mondatunk. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, testvérünk ÉDER MIHÁLY LÁSZLÓ hosszú szenvedés után életének 70. évében 2019. szeptember 30-án elhunyt. Temetése a felnémeti temetőben 2019. október 11-én 14 órakor lesz. A gyászoló család
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, Dédnagymamánk, Anyósunk Dr. GÁL ISTVÁNNÉ Valika életének 83. évében az Úrhoz távozott. Temetési szentmiséje és búcsúztatása 2019. október 11.-én pénteken 15 órakor az egri Bazilika Mária kápolnájában lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAPCSÁK SÁNDORNÉ sz. Szabó Edit életének 80. évében 2019. október 3-án elhunyt. Búcsúztatása kérésére szűk családi körben lesz. Gyászoló Fia, Menye, Unkái
heves megye / 47 perce
Lenyűgöző fotók készültek a hajnali Kékestetőről
HEOL
interjú / 1 órája
Dr. Handó Tünde: Az Egri Törvényszék élen jár a múltunk feldolgozásában
Sike Sándor
Ivo Dzsima / 2 órája
A világháborús fotó egy másik szereplőjét is tévesen azonosították
vízilabda / 2 órája
LFÁ-ZF-Eger: vereség egy rendkívül kiélezett találkozón
egrivizilabda.hu
új kínálat / 2 órája
Elindult a jelentkezés a Modern gyárak éjszakájára
természetes / 2 órája
Nem lehet elég korán kezdeni a környezettudatosságra nevelést