megtérülő befektetés

2019.08.22. 10:49

Illés Boglárka: a tehetséggondozás közös nemzeti ügy

A Nemzeti Tehetség Program keretében már óvodás kortól kezdve is támogatják a tehetséges fiatalok felfedezését és tehetségük kibontakoztatását.

Forrás: Shutterstock

Fotó: GagliardiPhotography

A tehetséges fiatalok felfedezése és folyamatos támogatása közös nemzeti ügy – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Illés Boglárka azt mondta, idén a Nemzeti Tehetség Programban 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre, és a következő évben is hasonló mértékű támogatásra lehet számítani.

Idén június-júliusban jelentek meg pályázati felhívások. A tehetséges fiatalok példaértékű innovációit támogató pályázat jelenleg is nyitva áll – tudatta.

Kitért arra is, a pályázati kategóriák közül a matematikai és a természettudományos képességet erősítő tehetséggondozó programoknak kiemelt szerepük van.

A program keretében már óvodás kortól kezdve is támogatják a tehetséges fiatalok felfedezését és tehetségük kibontakoztatását. Ebben a munkában a pedagógusok segítségére is számítanak – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Illés Boglárka a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt mondta, évente 300-350 ezer tehetséges fiatalnak tudnak segíteni. 2015 óta például a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjon keresztül évente akár egymillió forinttal támogatják a fiatalokat.

Beszélt arról is, vannak fiatalok, akik már bebizonyították, hogy a támogatás jó helyre került, a Keszthelyen megrendezett Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián például négy magyar borzérem, a hongkongi Nemzetközi Földrajzi Olimpián pedig ezüstérem született.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában