segítség a családoknak

2019.07.02. 12:26

Illetékmentes lett a babaváró hitel és az autóvásárlási támogatás

Azoknak, akik a törvény hatályba lépése előtt nyújtották be igényüket, az állami adóhatóság visszafizeti az illetéket.

Forrás: Shutterstock

Az Országgyűlés kedden 182 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, házszabálytól eltérve fogadta el az illetéktörvény módosítását úgy, hogy a mentesség már a július 1-jétől benyújtott igényekre érvényes legyen.

A változtatás a kihirdetését követő napon lép hatályba. Azoknak, akik a törvény hatályba lépése előtt nyújtották be igényüket, az állami adóhatóság fizeti vissza az illetéket.

Ehhez igazolniuk kell, hogy azt a babaváró támogatás igénylésével, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban fizették be.

Mindkét támogatás a családvédelmi akcióterv része, amelyet április 1-jén fogadott el az Országgyűlés.

A babaváró hitel 2022 végéig igényelhető, maximum 10 millió forintos, kamatmentes támogatás, amely szabadon felhasználható.

Házaspárok vehetik igénybe, ha a feleség legalább 18, de legfeljebb 40 éves, egyikük dolgozik vagy biztosított, büntetlen előéletűek és nincs adótartozásuk. A törlesztés legfeljebb 50 ezer forint lehet, de ha úton van az első baba, a várandósság 12. hetétől felfüggeszthető a visszafizetés. Ha csak egyetlen gyermek érkezik a családba, a hitel mindenképpen kamatmentes marad, de ha három utód születik, a teljes összeget elengedi az állam.

A nagycsaládosoknak új, hétszemélyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást nyújt az állam, maximum a jármű árának 50 százalékáig.

Ez a lehetőség is 2022-ig áll fenn.

Július 1-jén a családvédelmi akcióterv további két pontja lépett hatályba: a csok kiterjesztése, valamint a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás.

Az akcióterv további három pontból áll: a bölcsődefejlesztési program – a jelenlegi 50 ezer férőhely 70 ezerre bővítése – hosszabb távra szól, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége pedig január 1-jétől lesz elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában