centenárium

2017.08.13. 16:23

Iohannis: a szászok a románokkal együtt ünnepelnek

Románia elnöke arra utalt, hogy 2018-ban a szászok Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma alkalmából ünnepelnek együtt a románsággal.

Klaus Iohannis a Brassó megyei Szászkeresztúron (Crit) beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon.

A román állami hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte.

Johannis azt mondta: „A pozitív üzenetekre kell összpontosítanunk. (.) A szász közösség együtt fogja ünnepelni a románokkal Románia centenáriumát, és remélem, hogy végül mindenki meg fog győződni arról, hogy ez az igazi üzenet. A centenárium rendkívül fontos, és még ha egyesek csak azt látják is belőle, hogy eltelt száz év, akkor is nagy dolog, mert szerintem Románia ebben a száz évben bizonyította be, hogy egy, a birodalmak peremén fekvő kis országból erős országot lehet kialakítani a régióban. Egy stabil országot (...), amely hozzájárul az egész térség fejődéséhez és stabilitásához. Mondhatjuk, hogy az utóbbi száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk a jó irányba” – idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.

A román állami hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a Szabadság kolozsvári napilap augusztus 4-én közölt interjút. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”.

Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól”.

Kelemen Hunor azt mondta: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában