Nukleáris

2020.12.01. 13:08

Irán az urándúsítás fokozására és a NAÜ-ellenőrzések felfüggesztésére készül

Az iráni parlament kedden beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely véget vetne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzéseinek a nukleáris létesítményekben, lehetővé tenné, hogy az iszlám köztársaság 20 százalékosan dúsított uránt állítson elő, valamint bővítené a centrifugák számát a natanzi és a fordói atomlétesítményekben.

A törvényjavaslattal Teherán nyomást akar gyakorolni az európai országokra, hogy könnyítsenek az energiaipari szankciókon, és biztosítsanak hozzáférést a nemzetközi bankrendszerhez.

A 290 fős iráni parlamentben 251-en szavaztak a javaslat mellett. Több képviselő a Halál Amerikára! Halál Izraelre! jelszavakat skandálta a voksolást követően.

A javaslat akkor emelkedik törvényerőre, ha egy újabb szavazáson a parlament, valamint az Őrök Tanácsa is elfogadja azt. A tervezet először augusztusban került napirendre, majd Mohszen Farizade iráni atomtudós meggyilkolását követően új lendületet nyert.

Farizade tagja volt a Forradalmi Gárdának, és a nyugati országok a nukleáris fegyver kifejlesztését célzó titkos, AMAD nevű program egyik vezetőjeként tartották számon. Ez a program hivatalosan 2003-ban véget ért, az Egyesült Államok viszont gyanítja, hogy titokban tovább él. Az atomtudóst pénteken gyilkolták meg Teherán közelében. Irán Izraelt vádolta a merénylet elkövetésével. Egyes iráni tisztségviselők azt állították, hogy a NAÜ amelynek ellenőrei a 2015-ös atomalku keretében rendszeresen vizsgálták az iráni atomlétesítményeket az elmúlt években bizalmas információkat adhatott ki Farizade gyilkosainak.

Az iszlám köztársaság újrakezdte az urándúsítást azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök 2018-ban felmondta az atomalkut, és Teherán hiába kérte a szerződés többi aláíróját az újból életbe léptetett szankciók ellensúlyozására. Irán jelenleg legfeljebb 4,5 százalékos dúsítású uránt állít elő. Az új törvényjavaslat alapján az iszlám köztársaság évente 120 kilogramm 20 százalékos dúsítású urán előállítását és felhalmozását tervezi. A nukleáris fegyverekhez 90 százalékos dúsítású urán szükséges. Szakértők figyelmeztettek, hogy az ország akár két atombombát is előállíthatna alacsony szinten dúsított uránkészletéből, ha akarna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában