ellenállás

2018.01.31. 18:09

Irán keményen megbüntetné a fejkendő ellen tiltakozó nőket

„A törvény és az iszlám szerint is tilos levenni a fejkendőt nyilvános helyen, és ezért büntetendő is” – jelentette ki Abbász Dzsafar Dolatabádi teheráni ügyész.

Hathatós fellépést helyezett kilátásba az iráni ügyészség szerdán a fejkendő kötelező viselése ellen egyre nagyobb számban tiltakozó nőkkel szemben.

A teheráni ügyész megerősítette: legalább egy tiltakozó nőt őrizetbe vettek és elzártak. Az ügyészség „következetesen tenni fogja kötelességét” – figyelmeztetett az ügyész az Ilna hírügynökség szerint.

A kötelező viselet elleni tiltakozásul egyre több nő veszi le az utcán a fejkendőjét és erősíti egy botra egyfajta lobogóként.

Az elmúlt hetekben kezdődött akcióban legalább tucatnyi nő vett részt eddig, így az iszlám köztársaság vezetése számára egyre súlyosabb gondot okoz a jelenség.

Az első ilyen tüntető egy 31 éves nő volt decemberben a fővárosban. Vida Movahedet Teherán központjában őrizetbe vették és csak egy hónap múltán engedték szabadon. Hétfőn egy újabb nőt tartóztattak le, őt egy Teherántól délre fekvő börtönben tartják fogva. Azt egyelőre nem tudni, hogy más nőkkel mi történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában