Diákok haltak meg

2017.12.14. 18:52

Iskolabusz és vonat ütközött össze Franciaországban

Összeütközött egy középiskolásokat szállító busz egy vonattal csütörtökön a délnyugat-franciaországi Millasnál, a spanyol határ közelében. A balesetben négyen életüket vesztették, tizenkilencen sérültek meg, heten súlyosan, többen közülük életveszélyesen – közölték rendőrségi források.

A tragédia délután 4 órakor történt egy vasúti átkelőhelynél, ahol már korábban is történtek balesetek.

Az áldozatok a buszban utazó 13 és 17 év közötti diákok közül kerültek ki.

A vonaton tartózkodó 25 utas közül hárman szenvedtek könnyebb sérüléseket.

Philippe Vignes, Pyrénées-Orientales megye prefektusa kora esti sajtótájékoztatóján azt mondta: 24-en sérültek meg, köztük 21-en a buszon utazó fiatalok, hárman pedig a vonat utasai, valamennyiüket a környékbeli kórházakba szállították, legtöbbjüket a baleset helyszínétől 18 kilométerre található Perpignanba.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentők, és a sebesülteket elszállításában négy helikopter is részt vett.

Emmanuel Macron államfő a Twitteren biztosította együttérzéséről a „szörnyű baleset” áldozatainak hozzátartozóit, s jelezte, hogy mozgósította valamennyi illetékes állami szervet.

Édouard Philippe miniszterelnök, Guillaume Pepy, az SNCF állami vasúttársaság elnöke és Élisabeth Borne közlekedési miniszter elindult a helyszínre. A tárcavezető a Twitteren „mély együttérzését” fejezte ki.

Az SNCF vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonat a busz hátsó részével ütközött.

A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek.

Az SNCF annyit közölt, hogy a vonat normális, óránként 80 kilométeres sebességgel érkezett az automatizált vasúti átkelőhelyhez, ahol a jelzőberendezés és a két sorompó is elvileg működött.

A francia internetes oldalakon megjelent felvételek szerint a busz kettétört az ütközéstől, a vonat pedig kisiklott.

Szakértői feltételezések szerint elképzelhető, hogy valamilyen technikai probléma történt és a busz beszorult a két sorompó közé, vagy pedig a sofőr figyelmetlensége is okozhatta a balesetet.

Franciaországban mintegy 16 ezer automatizált vasúti átkelőhely található, amelyeknél évente mintegy húszan vesztik életüket hasonló jellegű balesetekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában