Áradások

2020.10.16. 22:53

Ítéletidő Indiában, csaknem százan vesztették életüket

Legalább 94 ember vesztette életét az India déli és nyugati részét sújtó ítéletidőben, a heves esőzések nyomán kialakult áradások elverték a termést, és utakban, házakban okoztak kárt – közölték pénteken helyi tisztségviselők.

Legalább 50 ember lelte halálát az ítéletidő által leginkább sújtott Telangána délközép-indiai államban kedd óta, a viharok és áradások körülbelül 60 milliárd indiai rúpia (több mint 338 milliárd forint) anyagi kárt is okoztak.

A térségben kedden soha nem látott mértékű eső esett, az állam fővárosában, Haidarábádban 104 éves napi rekord dőlt meg. Az India információtechnológiai központjának számító nagyvárosban ahol mások mellett a Microsoftnak, az Amazonnak és a Facebooknak is van irodája és annak környékén 31 ember vesztette életét.

Telangánán kívül heves esőzések sújtották a szomszédos Ándhra Prades és Mahárástra államokat is. Ándhra Pradesben kormányzati források szerint 15 ember vesztette életét az időjárás következtében, Mahárástrában 29 ember lelte halálát az összeomló házak alatt halálos áramütések miatt vagy vízbe fulladva.

Az Indiában júniustól október elejéig tartó monszunidőszak már eddig is széles körű pusztítást vitt véghez, sok halálos áldozata is volt. A belügyminisztérium szerint több mint 1030-an haltak meg az időjárás miatti balesetekben június és szeptember közepe között.

Kambodzsát is áradások sújtják, ott 18-ra nőtt a halálos áldozatok száma a helyi katasztrófavédelem pénteki jelentése szerint. A heves esőzések következtében áradások alakultak ki az ország 19 tartományában a 25 közül szeptember vége óta, ami több mint 200 ezer embert érint. Mintegy 25 ezer embert evakuáltak. A víz több mint 50 ezer otthont és 439 iskolát öntött el. Az áradások több mint 130 ezer hektár rizsföldet, valamint utakat és hidakat károsítottak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában