Dél-afrikai variáns

2021.11.28. 09:19

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt – jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.

A Reuters globális hírügynökség megjegyzi, hogy Izrael ezzel az első ország, amely teljesen lezárja határait a potenciálisan fertőzőbb omikron variáns miatt.

A vasárnap éjfélkor hatályba lépő – s még kormányzati jóváhagyást igénylő – intézkedés egyelőre két hétre szól. A hatóságok emellett ismét bevezetik a mobiltelefonos nyomkövetést a vírushordozók mozgásának feltérképezésére. Bennett hangsúlyozta, hogy a külföldről visszatérő izraeli állampolgároknak, így a beoltottaknak is kötelező lesz karanténba vonulniuk.

Izraelben eddig egy fertőzött szervezetében mutatták ki B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikron változatot. Illetve hét másik esetet tartanak nyilván, amelyeknél fennáll az új variáns gyanúja.

– Abból indulunk ki, hogy a variáns már szinte minden országban megjelent

– mondta Ajelet Saked belügyminiszter az N12 izraeli televíziós csatornának nyilatkozva. Hozzátette, hogy a védőoltások hatékonyak, de nem tudjuk még milyen mértékben.

Izraeli tisztségviselők egyben reményüket fejezték ki, hogy a zárlat ideje elegendő lesz arra, hogy több információt gyűjtsenek az elérhető vakcinák új vírusváltozattal szembeni hatékonyságáról.

Izrael 9,4 milliós lakosságának nagyjából 57 százalékát oltották be teljes körűen, vagyis a helyi szabályozás szerint megkapták már a harmadik oltásukat, vagy a másodikat követően még nem telt el öt hónap. A zsidó államban a járvány kitörése óta 1,3 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül több mint nyolcezren hunytak el a kórban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában