Ifjúságpolitika

2017.11.09. 13:49

A Jobbik tanulmányi és itthonmaradási támogatást ajánl a fiataloknak

A Jobbik olyan „jövőépítő szövetséget” ajánl a fiataloknak, amely a tanulmányaik mellett az itthon maradásban, illetve a hazatérésben és érdekképviseletükben is segítené őket.

Farkas Gergely jobbikos parlamenti képviselő, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormánynak nincs ifjúságpolitikája, ezért csak rögtönzött, sokszor nem megfelelő válaszok születnek a fiatalokat érintő kérdésekben.

Kiemelte, a Jobbik kormányra kerülése esetén lehetővé tennék, hogy minél többen tanulhassanak teljesen ingyenesen. Emellett rendeznék a tíz éve változatlan mértékű hallgatói ösztöndíjakat, szélesítenék a diákhitel elengedésének lehetőségeit, és kollégiumépítési programot hirdetnének az irreálisan magas albérletárakra reagálva.

A Jobbik a fiatalok itthon maradása, illetve hazatérése érdekében tovább folytatná az európai bérunióért folytatott harcát, hogy a magyarországi bérek is felzárkózzanak a nyugat-európaiakhoz – mondta Farkas Gergely. Hozzátette: állami bérlakásépítési programot is indítanának 100 milliárd forintos keretből, és a jelenleginél nagyobb mértékben támogatnák a fiatal vállalkozókat.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy a Jobbik megalkotna egy ifjúsági törvényt, amely egyebek mellett megerősítené a Nemzeti Ifjúsági Tanácsot és a középiskolai diákönkormányzatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában