fejlesztenék a hadiipart is

2018.06.28. 14:26

Jövőre is folytatja a honvédség megerősítését a kormány

A 2019-es költségvetésben 85,5 milliárddal többet fordítanak a honvédségre, mint idén, összesen csaknem 513 milliárd forintot - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Pákozd, 2018. május 27. Díszőrség a magyar hősök emlékünnepe alkalmából tartott megemlékezésen a pákozdi Katonai Emlékparkban 2018. május 27-én. Az Országgyűlés 2001-ben nyilvánította a magyar hősök emlékünnepévé minden esztendő májusának utolsó vasárnapját. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Németh Szilárd szerint az erősödő migrációs nyomás miatt az ország védelmi képességeit tovább kell erősíteni.

A cél az, hogy a honvédség mind létszámában, mind pedig eszközeiben megerősödjön, megújuljon, ezt a költségvetés maradéktalanul biztosítja

- mondta.

Az Országgyűlés előtt lévő jövő évi költségvetési javaslatot ismertetve kijelentette, hogy a honvédség lesz a legfontosabb biztosítéka a magyar emberek biztonságának. Közölte azt is, hogy 2024-re – az idei évhez képest – GDP-arányosan megduplázódnak, nominálisan pedig háromszorosára nőnek a honvédelemre szánt költségvetési források.

Emelik a katonák bérét is

A kormány folytatja a katonák béremelését is, ez azt jelenti, hogy jövőre újabb 5 százalékos emelésre számíthatnak – tette hozzá Németh Szilárd, aki szerint a 2019-es költségvetés nyertese a honvédelem. Jelezte:

2015 és 2019 között összességében 50 százalékkal nő a katonák illetménye.

A további emelés lehetőségére utalva pedig úgy fogalmazott, itt nem fognak megállni. Közölte, 150 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre, és a Zrínyi 2026 elnevezésű haderőfejlesztési programban 55 projektet indítanak el jövőre. Fontos célnak mondta a határok műszaki megerősítését, ehhez egyebek mellett a drótakadályok gyors telepítésére alkalmas tehergépkocsikat is beszereznek.

Németh Szilárd MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hazai gyártású eszközöket szeretnének

Jövőre további kiképző-felderítő repülőgépeket is beszereznek, valamint harci- és szállító helikoptereket is felújítanak, továbbá napirenden van új, modern gépek vásárlása is – mondta. Németh Szilárd szerint szükség van a korábban tönkretett magyar védelmi ipar talpra állítására is.

A cél az, hogy itthonról szolgálják ki a Magyar Honvédség haditechnikai fejlesztését, így csökkentve a függőséget a külföldi beszállítóktól.

A magyar vállalkozások bevonásával így hozzá tudnak járulni a gazdaság fejlődéséhez is – mondta. Közölte, jövőre ezer fővel tudják növelni a honvédség létszámát, és 28 ezer főre biztosítottak forrást. A tartalékos honvédek jelenleg 6700-an vannak, és számuk jövőre tovább nőhet. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben mindössze 17 tartalékosa volt a honvédségnek.

Kitért arra is, hogy katasztrófavédelmi feladatokra 8 milliárd forint szerepel a költségvetésben. Az államtitkár az erősödő migrációs nyomás mellett rendkívül aggasztóak a nyugat-európai belbiztonsági hírek, bűnügyi statisztikák is. „Mi ebből nem kérünk, mi szeretnénk megőrizni keresztény kultúránkat, európaiságunkat, nemzeti önazonosságunkat.

Tennünk kell az ország biztonságáért, függetlenségéért”,

ezért szán a kormány minden eddiginél több pénzt a honvédelemre – fűzte hozzá.

Németh Szilárd szerint 2002 és 2010 között tudatos képesség-leépítés zajlott; mind erkölcsileg, mind személyi, mind pedig eszközállományában teljesen leamortizálták a honvédséget, így ebből az örökségből kell építkezni.

Borítókép: MTI Fotó/ Bodnár Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában