Szabad a fű

2018.06.19. 07:22

Kanadában legalizálhatják a marihuána használatát

A kanadai parlament alsóháza elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szeptembertől engedélyezné a könnyű drog szabad fogyasztását és termesztését.

A képviselőház 205 igen szavazattal 82 nem ellenében fogadta el a törvénytervezetet, és továbbküldte a szenátusnak, amely módosította a szöveget. A kanadai alkotmány értelmében a szenátus késleltetheti egy törvénytervezet elfogadását, de nincs joga megvétózni. Miután a módosított törvénytervezetet a felsőház elfogadja, ezt a „királyi (főkormányzói) jóváhagyásnak” kell követnie.

Bill Blair képviselő – akit Justin Trudeau kormányfő bízott meg a reform kidolgozásával – azt mondta, hogy törvény várhatóan már szeptemberben hatályba lép.

A liberális kormány a múlt héten 13-at elvetett a szenátus által javasolt 46 módosítás közül. A felsőház hét hónapi tanulmányozás után az előző héten fogadta el a törvénytervezetet. Az egyik ilyen módosítás engedélyezte volna a tartományoknak, hogy maguk dönthessenek a kannabisznövény otthoni termesztésének betiltásáról, ezt Manitoba és Québec szerette volna, a kormány azonban határozottan ellenezte.

Justin Trudeau a döntést indokolva hangsúlyozta, hogy alaposan tanulmányozták az otthoni termesztéssel kapcsolatos kérdéseket. Közölte, hogy három év múlva felülvizsgálják a törvényt. „Felülvizsgáljuk, mi működik és mi nem a törvényben” – mondta.

A kormányfő, aki 2013-ban bevallotta, hogy barátaival „öt vagy hat alkalommal” elszívott egy füves cigarettát, a drogkereskedőknek a piacról történő kiszorításával és a fiatalok védelmével indokolja a reformot.

„Sok országban, közöttük Kanadában (a kiskorúaknak) könnyebb füves cigarettát vásárolniuk, mint sört, és ez egyáltalán nem logikus. Ráadásul ez iszonyatos jövedelemforrás a szervezett bűnözés számára”

- mondta a kormányfő még májusban az AFP francia hírügynökségnek.

A szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításával egy időben a kormány adóbevételekre is számít a 6-7 milliárd kanadai dollár (1268-1479 milliárd forint) értékűre becsült piacon. Minden, grammonként 10 kanadai dolláros (2113 forint), illetve annál alacsonyabb áron eladott marihuánára a kormány 1 kanadai dolláros fogyasztási adót vet ki, amelyen a szövetségi állam és a tartományok költségvetése osztozik. Ehhez járul még a szövetségi állam, illetve a tartományok által kivetett áfa, amely tartományonként 10-15 százalék között mozog.

Bill Morneau pénzügyminiszter 400 millió kanadai dolláros (84,5 milliárd forint) bevételre számít az árak alacsonyan tartása mellett, amelynek célja, hogy „megszabaduljanak a feketepiactól”.

A tartományok feladata, hogy megszervezzék a marihuána árusítását az erre engedéllyel rendelkező üzletekben, főként a hatóságok által ellenőrzött, alkoholt árusító boltok mintájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában