mindenkinek jár

2018.10.19. 10:57

Kásler: az egészségügy nem üzlet

A miniszter szerint a kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja az ingyenesen elérhető ellátások körét.

„A kormány álláspontja világos: az egészségügy nem üzlet. Mi ellenezzük a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe.” – mondta a Magyar Hírlapnak az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve, hogy

egységes állami ellátási rendszerben gondolkodnak, amelyben a közegészségügy keretein belül mindenki számára biztosított minden típusú ellátás díjmentesen.

Kásler Miklós a lap pénteki számában megjelent interjúban kiemelte, a kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja az ingyenesen elérhető ellátások körét. Hozzátette, sok pontja van a magán- és az állami egészségügy szétválasztásának, amelyen jelenleg is dolgoznak, a folyamatnak részei a törvényhozási feladatok, finanszírozási változtatások és szervezési kérdések. A központi elem mégis az, hogy meg kell határozni, kik dolgoznak a magánellátásban, és a tevékenységüket pontosan hol végzik és mit csinálnak.

A kórházak jelenleg 46 milliárd forintra rúgó összadósságával kapcsolatban hangsúlyozta,

az államnak tulajdonosként garantálnia kell, hogy az egészségügy a nehézségekkel és az esetleges hibákkal együtt is működőképes legyen.

Emlékeztetett arra, hogy 2010 óta 130 milliárd forintról csaknem a harmadára sikerült lecsökkenteni a kórházak év végi adósságát.

Beszélt arról is, hogy a felsőoktatásban híve a kancelláriának, az egészségügy azonban nem ugyanaz. Hozzáfűzte, hogy a kórházakban már dolgoznak költségvetési felügyelők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában