Járvány

2020.04.19. 22:24

Kásler Miklós válaszolt: Félrevezető a kamara levele

Nyílt levelet írt Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, aki hangsúlyozta, az Operatív Törzs döntéseit mindenkinek be kell tartania.

„Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnökség!

2020. április 18-i levelüket megkaptam, ugyanakkor meglepett, hogy azt rögtön nyilvánosságra is hozták egy közlemény kíséretében. Szokatlan forma, hogy szakmai párbeszédet nyílt levelek formájában kívánnak folytatni. Ezzel sérülhet a „Primum nil nocere” elv is, mely az orvosok körében pedig meghatározó kell, hogy legyen. Az orvosszakmai egyeztetések általában szakmai körben zajlanak, a nyílt levélben kommunikálás pedig elsősorban politikai műfaj. Egyre inkább úgy tűnik, a Kamara gyakorlatában e kettő összemosódik.

A kormány és az EMMI 2020. január 24. óta folyamatosan tesz intézkedéseket a koronavírus világjárvány elleni védekezés érdekében. A vírussal kapcsolatos információk eddig megismerhető részét a WHO és más nemzetközi egészségügyi szervezetek is publikálták. A tárca és a kormány a Kamara több tagjával is együttműködik a járványgörbék becslésekor, a döntések előkészítésekor, az intézkedések meghozatalakor. Ezért is félrevezető az Önök levele, amelyet már a közösségi oldalakon is terjesztenek. Ezzel feszültséget, bizonytalanságot keltve a rendszerben. Amikor pontosan az összefogás lenne célszerű!

Az is ismeretes Önök előtt is, hogy a vírus lefolyásával kapcsolatban minden országban csak becslések, statisztikai összevetések lehetnek, pontos előrejelzést egyetlen országban sem tud felelősen adni senki. A kormány az egészségügyi kapacitásokat a legsúlyosabb forgatókönyv szerint tervezi, de bízunk abban, hogy enyhébb lefolyás következik majd be. De felelősen nem lehet kisebb kapacitást tervezni, mert az később nagyon súlyos következményekkel járhat, amit sajnos már országok példájából már láthatunk. Ezért kértük a kórházi ágyak fokozatos felszabadítását az egészségügyi szakmai irányelvek alapján, ütemezetten és teljesíthetően.

A járvány idején a szakmai pontosság mellett a gyorsaságnak különösen fontos szerepe van, ezért a jogszabályoknak megfelelő leggyorsabb formában, miniszteri utasításokban szervezzük a járványellenes intézkedések egy részét. Ezek elsősorban az egyes egészségügyi intézmények egyedi járványellenes feladatait tartalmazzák.

A járvány elleni küzdelemmel kapcsolatos információkat szervezetten a lehető legszélesebb nyilvánossággal ismertetjük. Az Operatív Törzs ülései után minden nap sajtótájékoztatón hangzanak el mindenki számára érthetően a legfontosabb új információk, döntések és azok magyarázatai, valamint kérdések esetén minden részlet megtudható a sajtótájékoztatón. Minden friss és archív anyag megtalálható az erre rendszeresített koronavirus.gov.hu oldalon, valamint annak Facebook-oldalán. Itt minden dátum szerint is visszakereshető.

Ahogy korábban is többször hangsúlyoztam, az Operatív Törzs döntéseit mindenkinek be kell tartani, mert csak a jól szervezett védekezés lehet eredményes. Nemzetközi példák alapján látható, hogy a járvány „berobbanásakor” nagyon rövid idő alatt nagyon sok kórházi ágyra van szükség. Olyan sokra és olyan gyorsan, ami „békeidőben” elképzelhetetlen. Erre készülünk most fel. A súlyosabb állapotú koronavírusos betegek gyógyulása szempontjából fontos, hogy minél gyorsabban orvosi ellátást kapjanak a tömeges megbetegedések idején is. Illetve a nem koronavírusos betegek ellátása szempontjából is fontos, hogy az ő ellátásuk a fertőző koronavírusos betegek ellátásától fizikailag is elkülönítve történjen.

Ugyanakkor azt is többször elmondtam, hogy a kórházakból csak olyan beteg bocsájtható el, aki már nem igényel kórházi ellátást. Akinek kórházi ellátásra van szüksége, azt a kórházak továbbra is ellátják. Hogy ki igényel kórházi ellátást, az teljes mértékben orvosszakmai kérdés, azt helyben, a kezelő orvos és a kórház dönti el, nem más. Ebben a helyzetben a Kamarának fontos szerepe lehetne, hogy a tagjai számára szakmai segítséget nyújtson. Mivel a gyakorlatban számtalan egyedi eset képzelhető el, ezért lehetősége van a kórházaknak megyei szinten koordinálni, és úgy felszabadítani a koronavírusos betegek ellátásához szükséges ágyszámot. Így egyes kórházak több, mások kevesebb ágyat szabadíthatnak fel. Hogy ez ne borítsa fel a kórházak gazdálkodását, áttértünk a bázisfinanszírozásra.

Különösen példaértékű az az összefogás, amiben az egészségügyi dolgozók, rendvédelmi dolgozók, pedagógusok, szülők, családok és még nagyon sokan életmódjukat is megváltoztatva küzdenek a koronavírus ellen.

Köszönet illet minden felelősségteljes magyar embert!

Kérem a Kamara együttműködését, mert csak a legszélesebb körű összefogással tudjuk a járvány terjedését lassítani, az emberek egészségét védeni” – írta levelében Kásler Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában