Teremtésvédelem

2020.01.16. 21:30

KDNP: a környezeti problémák forrása és megoldása is az emberben rejlik

Eredete ugyanis a mértéktelen profitéhség, a termelési és fogyasztási kényszer, megoldása pedig az önmérséklet, az életforma és a gazdasági rend megváltoztatása – mondta a KDNP frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Harrach Péter kifejtette, a teremtésvédelem kétezer éve a keresztény kultúra szerves része, alapja a teremtéstörténet tanítása arról, hogy az ember művelje és őrizze a teremtett világot, vagyis legyen felelős gazdája, használja képességeit annak alakítására eredeti épsége megőrzése mellett.

Hangsúlyozta, a teremtésvédelem nem csupán az aktuális problémára adott válasz, hanem alapvető emberi magatartás, amely a teremtett világ rendjéből és benne az ember szerepéből következik, vagyis a természethez való viszonyt írja le.

„A gond nem pusztán gazdasági és technológiai, elsősorban erkölcsi és lelki”

- idézte a kereszténydemokrata politikus a nyugati és keleti egyházfők közös nyilatkozatát.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 17-én
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A kisebbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője szólt arról is,

a teremtett világ rendje átfogó ökológiai szemléletet feltételez, ugyanis a természet és az ember iránti érzéketlenség összefügg.

Ferenc pápát idézve Harrach Péter hozzátette,

a természeti örökséggel együtt létezik egy hasonlóan fenyegetett, történelmi, művészeti és kulturális örökség is, amely egy adott terület közös identitásának a része.

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője elmondta, a klímaváltozás olyan tény, amelyhez mindenkinek alkalmazkodnia kell, a környezetvédelem pedig mindenki közös felelőssége és feladata. Kiemelte,

a kormány nagyon határozott klímavédelmi intézkedésekkel, programokkal rendelkezik.

Az eredményekre példaként említette, hogy Magyarország azon 21 ország közé sorolható a világban, amelyek 1990-hez képest úgy tudták csökkenteni szén-dioxid-kibocsátásukat, hogy közben növelni tudták a gazdasági termelést.

Juhász Hajnalka fontosnak nevezte, hogy

a kormánypárt nemhogy egyetért az Európai Unió 2030-ig szóló klímavédelmi céljaival, de még ambiciózusabb vállalásokat is tett,

mivel addig nem csak a szén-dioxid-kibocsátást csökkenti 90 százalékkal, hanem az üvegházhatású gázokat is mérsékli 40 százalékkal, a megújuló energiaforrások arányát pedig 14 százalékról 21 százalékra növeli.

Juhász Hajnalka, a KDNP parlamenti képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 11-én
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Hangsúlyozta, a magyar emberek érdekei mindennél fontosabbak, ezért a kormány négy feltétellel vállalta az Európai Bizottság klímaegyezményének aláírását. Ezek a feltételek tartalmazzák, hogy

  • a 2050-ig szóló vállalások költségeinek legnagyobb részét a szennyező vállaltoknak és iparágaknak kell megfizetniük,
  • a célok megvalósítása nem járhat a magyar családok energia- és élelmiszerköltségeinek emelkedésével, valamint
  • a kohéziós támogatási összegek átcsoportosításával, továbbá
  • az atomenergiát a klímapolitika részéve kell tenni.
  • Juhász Hajnalka elmondta, a kabinet a 2050-es klímasemlegességi célok érdekében kidolgozza a tiszta fejlődési stratégiát, amelynek költségei mintegy 50 000 milliárd forintot tehetnek ki.

    A kormány emellett február végéig kidolgoz egy környezet- és klímavédelmi akciótervet.

    A KDNP képviselője kitért arra is, hogy az új nemzeti energiastratégia középpontjában a fogyasztók állnak egy okos, tiszta és megfizethető szolgáltatás révén. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a kabinet célja, hogy 2022-től csak elektromos buszokat lehessen forgalomba állítani a városokban, emellett megszüntesse az illegális szemétlerakóhelyeket és eltávolítsa a folyókban található műanyag palackokat.

    Juhász Hajnalka fontosnak nevezte még, hogy a kormány munkájának is köszönhetően megduplázódtak a magyarországi erdőterületek, ami létfontosságú a környezetvédelmi célok elérése érdekében.

    Harrach Péter kérdésre válaszolva elmondta, veszélyesnek tartja, ha ideológiai, pártpolitikai kérdést csinálnak egy szakmai kérdésből, így például a klímavédelemből. Szerinte ebben az ügyben nincs komoly feszültség az ellenzék és a kormánypártok között, hiszen mindenki ugyanazt akarja.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában