Oktatási Hivatal

2017.07.18. 10:33

Kevesebben vannak, akik nyelvvizsga hiányában nem kapnak diplomát

Csökken azok száma, akik nyelvvizsga hiányában nem szerzik meg felsőoktatási oklevelüket – mondta az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán kedden.

Stéger Csilla közölte: a 2016-os lezárt adatok alapján az látszik, hogy 14 ezren voltak, akik nem tavaly záróvizsgáztak, de tavaly szerezték meg a nyelvvizsgát az oklevélhez, és 11 ezer olyan diák van, aki tavaly záróvizsgázott, de nem kapott oklevelet a nyelvvizsga hiánya miatt. Közölte: évente legalább ezerrel csökken a „bent ragadt” oklevelek száma, de még mindig jelentős.

A bent ragadt diplomákra az adatok vizsgálata alapján az jellemző – mondta Stéger Csilla -, hogy a többség az oklevél megszerzése után egy-két éven belül leteszi a nyelvvizsgát, és ez főleg azokon a szakokon jellemző, amelyeken nem egy, hanem két, illetve szakmai nyelvvizsga a követelmény. Jelezte: a hallgatók több mint ötven százaléka nyelvvizsgával érkezik, „és ez az arány is nő”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában