Fotó: Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Kiállt Orbán Viktor és a magyar emberek mellett Matteo Salvini

Üdvözölte a polgárok demokratikusan megválasztott magyar parlamentjének szabad választását.

Miközben Magyarországot ismét össztűz alá vette nemzetközi liberális mainstream a koronavírus-törvény tegnapi elfogadása miatt, akadnak azért még olyan politikusok, akik a józan eszükre hallgatnak – írja a 888.hu.

Ide sorolja a portál Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert is, aki Twitter-oldalán állt ki Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar emberek mellett.

Különleges hatáskörök Orbánnak a vírus erőteljes leküzdésére?

Tisztelettel üdvözlöm a polgárok demokratikusan megválasztott magyar parlamentjének szabad választását (137 mellette és 53 ellene).

Sok szerencsét kívánok barátomnak, Orbán Viktornak és sok szerencsét minden magyar embernek – írta a Liga párt vezetője.

Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szintén a magyar miniszterelnök mellett foglalt állást és emlékeztetett, hogy Olaszországban is szinte mindenről a kormány dönt határozati úton.

Ha bárkinek nem tűnt volna fel, Olaszországban a kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki és felfüggesztette a választásokat, valamint a népszavazást, illetve a regionális voksolásokat elhalasztották

– írta.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) párt vezetõje 2019. szeptember 21-én

Fotó: Szecsődi Balázs / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Hozzátette: meglepőnek tartja, hogy bárki is felháborodik Orbán lépésein, hiszen azok nem sokban térnek el az Olaszországban is bevezetett intézkedésektől.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozójukon Rómában 2020. február 4-én

Hozzászólások

így alakul a védekezés
Kövesse velünk élőben az Operatív Törzs sajtótájékoztatóját! (élő)
szavazás / 6 perce
A szurkolók dönthetnek a Livingston kapusának sorsáról
A játékos számára eddig jól áll a voksolás.
Gyász
Fájó szívvel közöljük, hogy CSERVENKA RUDOLFNÉ sz.: Nagy Rozália a TÜZÉP vállalat volt telefonközpontosa életének 97. évében elhunyt. Temetése 2020. május 28-án 16 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Előtte 15.30 órától engesztelő szentmisét tartunk a temető kápolnájában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és velünk együtt utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy VAS SÁNDOR egri lakos életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2020. május 28-án 13.30 órakor lesz. Előtte 13.00 órától gyászmisét tartunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JURÁNYI JÁNOS FM Hivatal volt vezetője hosszú betegség után életének 77.évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 26-án 14 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Ezt követően szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. Felesége és a gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa DR. KOCSIS SÁNDOR a Heves Megyei TÜZKÉV volt igazgatója 98 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása az egri Kisasszony temetőben 2020. május 26-án 12 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÍRÓ JÓZSEF (volt karosszéria lakatos) 2020. május 14-én 77 évesen eltávozott szerettei köréből. Búcsúztatása az egri Hatvani temetőben, 2020. május 25-én 15 órakor lesz. A gyászoló család
„A mai nap az emlékezés napja, Érted imádkozom halkan zokogva. Eltelt 2 hosszú év, már nem látlak többé. Könnyes szemmel az égbe súgom HIÁNYZOL ÖRÖKKÉ! Szívemben a helyedet nem pótolja senki, Őrzöm emléked, nem foglak feledni. Visszahoz egy régi arc, megidéz egy fénykép, Míg a földön élek sosem lesz ez másképp.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezzünk drága édesanyám CSÍZY ERZSÉBET ny. gránitokleveles tanítónő halálának 2. évfordulóján. „Soha nem feledlek, mindig velem maradsz Halálod míg élek, fájó emlék marad.” Szerető lányod Katica
Köszönetet monduk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat BÓTA SÁNDORT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család
"A jó lelkek csillagként élnek tovább!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Nagy Gáborné sz. Kiss Etelka szeretett testvérünk, nagynénénk életének 90. évében türelemmel viselt betegség után örökre megpihent. Temetésére a felnémeti temetőben 2020. május 20-án 13 órakor kerül sor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára velünk együtt elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁBRI JÓZSEF életének 82. évében 2020. 04. 06-án rövid szenvedés után elhunyt. A járványügyi helyzetre való tekintettel a temetésére később kerül sor. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet. Átölel a csend és a szeretet. Isten Veled." Mély fájdalommal tudatjuk Mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁKVÁRI ANTAL JÁNOS hentes és mészáros életének 87. évében örökre megpihent. Temetése az egri Hatvani temetőben 2020. május 14-én 14 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet Mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és szeretett Édesapánkat utolsó útjára velünk együtt elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szeretett Édesanyánk, Nagymamánk CSUHAJ MIKLÓSNÉ született: Dorkó Irén életének 69. évében eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 13-án 17 órakor lesz a bekölcei temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GRÓMAN JÓZSEFNÉ (Marika néni) 2020. május 2-án, 93 évesen eltávozott szerettei köréből. A járványügyi helyzet miatt szűk körben vettünk tőle búcsút. Köszönet mindazoknak, akik jelenlétükkel osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Boros Benedek agrármérnök, szeretett férj, édesapa, nagypapa és dédnagypapa 2020. május 2-án életének 88. évében megtért teremtőjéhez. Hamvait 2020. május 12-én 11.00 órakor a Dobó téri Minorita templom altemplomában helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyukám és nagymamánk Tóth Béláné (Rózsika néni) a Tiszafüredi ÁFÉSZ és az Egri Vár pénztárosa életének 89. évében 2020. május 6-án csendesen elhunyt. A járványügyi helyzetre való tekintettel a temetésre, hamvasztás után, szűk családi körben, később kerül sor. Távirati cím: Mohácsi Lajos, 3300 Eger, Kő út 1/A A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRISTÓF FERENCNÉ Sz.: Bárdos Mária türelemmel viselt, hosszú betegség után életének 92. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2020. május 12-én 11 órakor lesz. A gyászoló család
Fájdalommal tudatom, hogy édesapám Egeressy Gábor Mihály néhai tasnádi lakos, 86 évesen, hosszú szenvedés után 2020. május 4-én elhunyt. Leljen örök megnyugvást. Köszönet mindazoknak, akik gondolnak Rá. Leánya
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyukánk Kerecsendi Margit (Margó néni) a TIT volt dolgozója, életének 77. évében, 2020. május 3-án csendesen elhunyt. A járványügyi helyzetre való tekintettel, a temetésére szűk családi körben kerül sor.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk és üknagymamánk ZÁZRIVECZ ISTVÁNNÉ Sz.: Leitner Róza 2020. április 26-án életének 104. évében örökre megpihent. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Emlékezzünk... HOLLÓ LÁSZLÓ járművezetői vizsgabiztos halálának 30. évfordulóján. Családja, barátai, ismerősei
Fájdalommal tudatjuk, hogy Baranyai Gyuláné szül. Daragó Katalin életének 71. évében elhunyt. Temetése 2020. május 4-én 13 órakor lesz az egri Kisasszony Temetőben. A Gyászoló Család
Összegző / 7 perce
Öt baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában
Heol
Időjárás / 18 perce
Villámlás és jégeső miatt adtak ki figyelmeztetést Hevesre
Heol
nehéz idők / 22 perce
Chris Evans majdnem otthagyta Amerika Kapitány szerepét
#necsakszurkolj / 27 perce
Féltávhoz érkezett a brit nagykövet által indított jótékonysági futólánc
ők az egyetlenek / 44 perce
Felértek a Mount Everest csúcsára a kínai földmérők
Digitális oktatás, adatgyűjtés / 54 perce
Világszínvonalú geoinformatikai szoftvereket vásárolt az SZTE