húsz nap után

2020.05.02. 09:15

Kim Dzsong Un él: megjelent egy műtrágyagyár felavatásán

Az észak-koreai hírügynökség jelentése szerint a kommunista vezető életben van.

Szuncshon, 2020. május 2. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke (b2) mûtrágyagyár megnyitásán vesz részt a Phenjan közelében fekvõ Szuncshonban 2020. május 1-jén. Húsz nap óta Kim most elõször szerepelt a nyilvánosság elõtt, ezzel véget vetve a világban terjedõ találgatásoknak esetleges súlyos betegségérõl. MTI/EPA/KCNA

Forrás: MTI/EPA/KCNA

Fotó: -

Észak-Korea hírügynöksége szombaton azt jelentette, hogy Kim Dzsong Un, a kommunista ország vezetője megjelent nyilvánosan május elsején egy műtrágyagyár felavatásán. A ceremóniáról fotók jelentek meg az állampárt – a Koreai Munkapárt – Rodong Szinmun című lapjában.

Un a fotók tanúsága szerint maga vágta át az avatási szalagot, a munkások lelkesen üdvözölték és elkísérte a ceremóniára húga, Kim Jo Dzsong is.

Az eseménynek az ad jelentőséget, hogy az észak-koreai vezető egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról találgató hírek keltek szárnyra az utóbbi két hétben a világban, mivel az észak-koreai vezető nem jelent meg az április 15-i ünnepségen, nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján. Feltételezések szerint szívműtéten eshetett át, majd állapota válságosra fordult.

Ezek után következett az a – szintén nagyrészt feltevésen alapuló – magyarázat, miszerint csupán a koronavírus-járvány miatt nem mutatkozott emberek között, nehogy elkapja a kórt, és a ragály elől vidékra húzódott vissza egy luxusnyaralóba.

Kim Dzsong Un április 11-e, azaz húsz nap után jelent meg május elsején nyilvánosan emberek között.

Borítókép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (b2) műtrágyagyár megnyitásán vesz részt a Phenjan közelében fekvő Szuncshonban 2020. május 1-jén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában