Járvány

2020.01.25. 17:19

Kínában hétfőtől leállítják a csoportos utakat bel- és külföldre egyaránt

A vírus 41 ember halálát okozta idáig Kínában, és világviszonylatban 1372 embert fertőzött meg.

A kínai hatóságok hétfőtől leállítják az összes csoportos utazást bel- és külföldre egyaránt, hogy meggátolják az új koronavírus okozta járvány terjedését jelentette szombaton a kínai állami televízió.

A tudósításban idézték a kínai idegenforgalmi társaság közleményét, amely szerint a csoportos utakat Kínán belül már pénteken beszüntették.

A kínai holdújévi ünnepek alatt, amelyek pénteken kezdődtek, rendszerint milliók kelnek útra Kínában, bel- és külföldre egyaránt.

A vírus behurcolását elkerülendő a pekingi hatóságok vasárnaptól leállítják a kínai főváros és a tartományok, valamint a Peking környéki városok közötti távolsági buszjáratokat is. Pekingben eddig már 30 megerősített fertőzést rögzítettek, de ezek nem mindegyike vezethető vissza Hupej tartománybeli látogatásokra írta a Global Times című lap.

Súlyosnak minősítette szombaton a járvány következtében kialakult helyzetet Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottságának ülésén, amelyen a gyorsan terjedő fertőző betegség elleni intézkedésekről tárgyaltak

jelentette az állami televízió szombaton.

A vírus 41 ember halálát okozta idáig Kínában, és világviszonylatban 1372 embert fertőzött meg, többségüket Kínában.

A kínai holdújév ünnepén tartott politbüroülésen Hszi Csin-ping azt mondta, hogy gyorsul a járvány terjedése. A televíziós tudósítás szerint a forrásokat és szakembereket a súlyos esetek kezelésére kijelölt kórházakba összpontosítják, nem fogják elhalasztani a gyógykezelést anyagi okokból, és biztosítják a szükséges gyógyászati anyagokat a fertőzés gócpontjába, Hupej tartományba és annak székvárosába, Vuhanba.

A televízió szerint a hatóságok gondoskodnak a vírus terjedésével kapcsolatos információk pontos, azonnali és átlátható közléséről.

Oroszország tárgyalást folytat Kínával állampolgárainak esetleges evakuálásáról Vuhanból és Hupej tartományból jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség szombaton a pekingi orosz nagykövetségre hivatkozva, hozzátéve, hogy a képviselet sajtóattaséjának közlése szerint orosz állampolgárok nem fertőződtek meg a vírussal.

Franciaország is tervezi állampolgárainak evakuálását Vuhanból

írta szombaton a The South China Morning Post című kínai lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában