Elhárítás

2018.05.25. 12:48

Kínának kémkedtek, lebuktak a hazaáruló francia ügynökök

A francia kémelhárítás két volt ügynökét és egyikük feleségét azzal gyanúsítja a francia állam, hogy információkat adtak át Kínának - erősítette meg pénteken a francia védelmi tárca vezetője a Le Monde című napilap és a TMC tévécsatorna értesülését.

A Le Monde szerint 2017 decemberében négy embert állítottak elő azért, mert egy külföldi hatalomnak információkat szolgáltattak ki. Közülük három ellen emeltek vádat december 22-én, ketten a francia kémelhárítás (DGSE) ügynökei voltak korábban, a harmadik gyanúsított pedig egyikük felesége.

A volt ügynökök ellen a pontos vád: „a nemzet alapvető érdekeit sértő információk átadása egy külföldi hatalomnak, külföldi hatalom tájékoztatása, a nemzet alapvető érdekeit sértő információk gyűjtése, valamint nemzetvédelmi titok megsértése egy nemzetvédelemi titkot birtokló személy által”. Az egyik volt ügynököt „árulás bűntettének közvetlen kiprovokálásával” is vádolják. Mindkét volt ügynök előzetes letartóztatásban van, a feleséget szintén árulás gyanújával rendőri felügyelet alá helyezték.

A védelmi miniszter csütörtök este megerősítette az értesüléseket, de azt nem árulta el, hogy melyik országgal működtek együtt a volt ügynökök. A tárca meg nem nevezett hivatalos forrása pénteken erősítette meg, hogy a gyanú szerint Kínának adtak át információkat.

A két visszavonult ügynök a titkosszolgálatok külbiztonsági igazgatóságához tartozott.

„Tevékenységüket maga a szolgálat észlelte, és saját kezdeményezésre tájékoztatta a párizsi ügyészséget” – olvasható a védelmi tárca közleményében.

Florence Parly védelmi miniszter a CNews hírtelevízióban úgy fogalmazott, hogy a két volt ügynök a kémkedés idején „nagy valószínűséggel” még a szolgálat kötelékében volt. A tárcavezető nem kívánta megerősíteni, hogy Kínának dolgoztak. „Ezek az információk potenciálisan veszélybe sodorhatják az állam biztonságát” – fogalmazott.

A TMC tévécsatorna szerint az egyik ügynök Pekingben dolgozott, a Le Monde pedig úgy tudja, hogy a gyanúsítottak a francia elhárítás munkamódszereiről szolgáltattak információkat Kínának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában