Illegális bevándorlás

2017.08.28. 06:38

A kitoloncolást megkönnyítő egyezményt írt alá Egyiptom és Németország 

A kitoloncolást megkönnyítő migrációs egyezményt írt alá vasárnap Berlinben Egyiptom és Németország – közölte Sigmar Gabriel külügyminiszter.

A német tárcavezető Számeh Sukri kollégáját fogadva hangsúlyozta, hogy országaik elsősorban a migrációt kiváltó okokkal szeretnének megküzdeni, ennek jeleként Németország beruházna az egyiptomi fiatalok szakképzésébe. A megállapodás egyben arra is választ adna, miképpen lehet azokat az embereket gyorsan, rendezett körülmények között visszavinni Egyiptomba, akik nem maradhatnak Németországban – fejtette ki a berlini külügyek irányítója.

Sukri miközben arról beszélt, hogy az országaik közötti új együttműködés „jelentős mérföldkövet jelent kapcsolatrendszerükben”, egyben arra szólította fel Németországot, hogy legyen sokkal szolidárisabb, és adjon gyakorlati támogatást azoknak a kihívásoknak a kezeléséhez, amelyekkel Egyiptom néz szembe. Ilyen problémáknak a magas inflációt és a fiatalkorúak munkanélküliségét említette az egyiptomi politikus.

A német kormány viszonya az észak-afrikai országgal leginkább az emberi jogok egyiptomi helyzete miatt ellentmondásos azóta, hogy Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök került a hatalomba – írta jelentésében a dpa hírügynökség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában