a gyermek a jövő

2019.12.02. 21:06

Kovács Árpád: kiemelt elismerést kell kapniuk a sokgyermekes családoknak

Meg kell teremteni a sok gyermeket felelősen vállaló családok kiemelt társadalmi-gazdasági elismerésének körülményeit – mondta a Költségvetési Tanács elnöke hétfőn Budapesten.

Kovács Árpád a Jövőnk a gyermek – Adalékok a népességgyarapodás társadalmi programjához című kiadvány bemutatóján fontosnak nevezte, hogy javuljon a gyermekvállalási hajlandóság Magyarországon. Ehhez azonban nem elegendőek a gazdasági ösztönzők vagy a kormányzati programokban megjelenő anyagi támogatások – tette hozzá.

Kovács Árpád közölte: évente több tízezerrel több magyar hal meg, mint amennyi születik, a generációk között új feszültségek jelentek meg, a család szerepe, védelmet nyújtó ereje pedig halványul.

A Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotóműhely gondozásában megjelent tanulmánykötetet méltatva sürgette a népességfogyás okainak feltárását. A mintegy 400 oldalas könyv jelentőségét úgy érzékeltette: „sohasem volt annyira sürgető, hogy egy széles társadalmi konszenzuson alapuló (...), társadalmi konszenzushoz vezető, szemléletváltozáshoz is hozzájáruló munka szülessen”, mint most.

A kormány családtámogatási programjára utalva azt mondta, hogy a népességfogyás „közös kibeszélésének” és „gondolati konszenzusának hiányában” a megvalósuló intézkedések – mint fogalmazott – „a még oly sok pénz” sem adhat önmagában megoldást.

Kovács Árpád figyelmeztetett:

nincs több vesztegetni való idő, hiszen ha nem születnek további érdemleges intézkedések, belátható időn belül „súlyosan károsodik, emberi erejét vesztheti az ország”.

Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének A demográfiai kihívás, mint a versenyképesség meghatározója című előre megírt előadását az eseményen Báger Gusztáv, az MNB Monetáris Tanácsának tagja ismertette.

A globális és magyarországi népesedési tendenciákat és kilátásokat is bemutató prezentáció megállapítása szerint a versenyképességi fordulat egyik kulcseleme a demográfiai fordulat. Ennek feltétele, hogy 2030-ig évente 2000 gyermekkel növekedjen az újszülöttek száma Magyarországon. Az előadás a többi között javaslatot tesz az állami családtámogatások „elköltési hatékonyságának” további növelésére.

A jegybank elnöke további javaslatokként fogalmazta meg egyebek mellett az egészségügy „családbarátabbá tételét”, a mesterséges megtermékenyítés nagyobb támogatását, a gyermekvállalást gátló betegségek jobb megelőzését, a gyes és a gyed növelését, a részfoglalkoztatás támogatását, valamint a bölcsődei, óvodai férőhelyek számának további bővítését is.

Báger Gusztáv, a bemutatott kötet egyik társszerkesztőjeként szólt arról, hogy reményei szerint a tanulmánygyűjtemény jobbító szándékú elemzései és javaslatai elősegíthetik a gyermekvállalást és a családi élet gazdagítását, a nemzet megmaradását. Kiemelt célnak nevezte továbbá a 35 évesnél idősebb szülőképes nők gyermekvállalásának ösztönzését is. A javaslatok között szerepelt a hivatásos szülők életmodelljének bevezetése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában