Értékmentés

2021.12.03. 08:29

Kövér László: a közös kultúrkincsünk van veszélyben

Már régen találkoztunk ennyire ocsmány, gusztustalan provokációval, ami a hitünket, vallásunkat, meggyőződésünket érte – reagált a hirado.hu-nak csütörtökön Kövér László házelnök a norvég posta reklámjára, amelyben a Mikulást homoszexuálisként ábrázolták.

Az Országgyűlés elnöke a portálnak adott videós interjúban arra a kérdésre, hogyan éli meg, hogy egyes politikusok a gyermekek védelme érdekében sem emelkednek felül pillanatnyi érdekeiken, úgy válaszolt:

ha két unokájának olyan világban kell élnie, ahol a legalapvetőbb kérdésekben sincs érték- és érdekazonosság a társadalom tagjai között, az veszélyes és nehezen élhető világ lesz.

Szerinte a még aktív korban lévőknek a normalitást vissza kellene helyezni a jogaiba, legalább 30 évet kellene visszamenni az időben, tisztázni kellene és konszenzusra kellene jutni a legalapvetőbb kérdésekben. Ilyennek nevezte, hogy a család a társadalom legfontosabb alkotóeleme, hogy mindenkinek joga van a saját vallását megélni, és hogy egy nemzet tagjai vagyunk.

[eadvert]

A házelnök elmondta: emlékszik, hogy 2010 előtt minisztériumi döntéselőkészítő dokumentumok születtek például arról – másolva a nyugati példákat –, hogy az óvodapedagógusok ne erőltessék a nemi sztereotípiákat. De ezt akkoriban még próbálták titokban tartani.

– Ez a világ itt dörömböl Magyarország kapuin is most már

– jegyezte meg.

A Nyugat-Európában végbemenő kulturális változásokról szólva elmondta: európai emberként kifejezett aggodalmat érez.

Évezredekig a Nyugat kulturális, civilizációs közösség is volt

Az, hogy mi történik Európa katedrálisai körül, milyen értékekkel, vallással, törvényekkel bíró közösség ver ott tanyát,

nekünk sem mindegy, mert a közös kultúrkincsünk van veszélyben

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, Magyarország csak annyit tud tenni, hogy a saját határainkon megállítsuk az őrületnek ezt a hullámát.

A Mikulást homoszexuálisként ábrázoló norvég posta reklámjáról szólva azt mondta: azt két súlyosbító tényező még aljasabbá teszi. Egyrészt állami intézményről van szó és nem Soros Gyuri bácsi NGO-iról, másrészt

gyermekeink legkedvesebb ünnepeinek egyikét gyalázza meg.

– Mindennek van határa, csak az aljasságnak és az abszurditásnak nincs – közölte.

Az ilyen reklámok célja szerinte a tudatos provokáció a határok újabb és újabb kitágítására; és sunyi visszaélés a keresztényi türelemmel.

Márki-Zay Péternél már nincsen lejjebb

Márki-Zay Péterről szólva azt mondta, nem romlott róla a véleménye, mert az eddig is olyan volt, ahonnan nincs már lejjebb. A szavazóknak azt üzente, mérlegeljék, mit veszíthetnek, ha ugyanúgy elrontják a választást, mint 2002-ben.

A rezsicsökkentés elvétele, a migránsok beáramlása, a multikat kiszolgáló gazdaságpolitika mellett

a nem materiális értékeinket is le fogják nullázni

– jelentette ki Kövér László.

Veszélybe kerül szerinte az elmúlt 12 év alatt elért anyagi és szellemi értéknövekedés. Az alkotmányos puccsisták ugyanis világossá teszik, hogy az ezeréves magyar történelem és a kétezer éves kereszténység csak ostoba lózungok, amelyeknek nincs köze az Alaptörvényhez – mondta az Országgyűlés elnöke.

Borítókép: Kövér László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában