Ország-világ

2021.09.11. 16:11

Kövér László: a magyarság küldetése hídnak lenni Kelet és Nyugat között

Az Országgyűlés elnöke szombaton a Parlamentben fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit.

Példaként a Szent Korona zománcképeit említette, amelyeken mind latin, mind pedig görög nyelvű feliratok megtalálhatók, csodálatos módon egyesítve a Nyugat és a Kelet hagyományát.

Az Országgyűlés Sajtóirodája által a MTI-hez eljuttatott szöveg szerint a házelnök kiemelte: az általában a napi politikai vitáknak helyet adó falak között „ritkán adatik meg, hogy a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen”.

Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra – fogalmazott Kövér László.

A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert „a földi méltóság teendőit” – mai szóval a politikát – nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani.

Ha ezzel egy szentként tisztelt uralkodó is így volt, akkor talán a mai politikus nemzedékek is remélhetnek némi megértést az egyházi vezetőktől – tette hozzá.

Kövér László megjegyezte, „mi, keresztény emberek a nagyvilágban napjainkban mindannyian epekedünk a tiszta forrásért, amely élteti lelkünket, hitünket és reményünket”.

Szent László királyunk írta egykor: „hiszek abban, hogy szent férfiak imái nemegyszer segítették győzelemre gyenge karomat a pogányok ellen” – emelte ki beszédében a házelnök.

Kövér László úgy fogalmazott: napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz. Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat – tette hozzá.

Az Önök imái, az Önök biztatása és példamutatása ezért sokat jelentenek számunkra, hogy ki-ki a maga rendelt helyén – mi, képviselők itt az Országházban – kellő lelki vértezettel állhassunk ellent e kihívásoknak, megerősítve keresztény hitünket, közösségeinket és Istentől rendelt hazánkat – mondta.

Külön köszöntve mások mellett a szomszédos országokból érkezett egyházi vezetőket, az Országgyűlés elnöke kijelentette: „az ő jelenlétük azt tanúsítja, hogy a keresztény hit ma is összefogja térségünk nemzeteit, s erre a közös alapra érdemes – s ezért szükséges is – építenünk”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában