Ország-világ

2020.12.22. 10:42

Gulyás Gergely: úgy tűnik, túl vagyunk a második hullám csúcsán (videó)

Fordulat következett be a fertőzések tekintetében, és bízunk benne, hogy csökkenni fog a halálozási szám is a következő időszakban – emelte ki a kancelláriaminiszter a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb intézkedésekről tartott sajtótájékoztatóján kedden.

Budapest, 2020. október 22. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. október 22-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Várhatóan utoljára lesz idén kormányinfó – kezdte a sajtótájékoztatót Gulyás Gergely a Magyar Nemzet tudósítása szerint. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, nem látható trendforduló a vírushelyzetben, Európában is fenntartják az intézkedéseket, de néhol még szigorítanak is. A kijárási tilalom december 24-i felfüggesztéséről elmondta, csak egy napra szól, 25-én este 8 órától az eddigi rend szerint ellenőriznek majd. A családi összejöveteleken a 14 éven aluli gyermekek nem számítanak a 10 fős létszámkorlátba.

A nagy-britanniai helyzetet gyorsan kellett értékelni, tegnap estétől nem szállhatnak le az onnan érkező gépek Magyarországon. Úgy tűnik azonban, hogy a vakcina hatékony a Dél-Angliában megjelent vírusmutáció ellen

– mondta el a miniszter.

Az új fertőzések hazai dinamikájában változás következett be, úgy tűnik, túl vagyunk a második hullám csúcsán. Az várható, hogy az elhunytak napi száma is csökkenni kezd – tette hozzá.

A miniszter elmondta, a kormány – a szenteste kivételével – január 14-éig továbbra is fenntartja a korlátozó intézkedéseket. Az elmúlt hetekben a magyar emberek az intézkedések betartásával nagy mértékben hozzájárultak a járvány intenzitásának további csökkenéséhez – tette hozzá. Közölte: Legalább 5500 vakcina érkezik a két ünnep között, az átoltásnál előnyt élveznek a szociális és az egészségügyi dolgozók.

Ha a kínai vakcina engedélyezése is megtörténik akkor abból is nagy számú adag állhat rendelkezésre

– árulta el, hozzátéve, hogy már több mint 300 ezren regisztráltak az oltásra. A tárcavezető arra kérte a magyar embereket, hogy minél többen jelentkezzenek a vakcina beadatására a vakcinainfo.gov.hu oldalon. A miniszter azt is elárulta: eddig 17,5 millió oltóanyagot kötöttek le.

A sajtótájékoztató videóját itt tudja megtekinteni:

A gazdasági akciótervről elmondta, a hitelmoratórium 2021. január 1-től 2021. június 30-ig érvényes. Aki 2020. március 20-a előtt vett fel hitelt, az éljen a lehetőséggel – javasolta. Ezzel kapcsolatban kifejtette: eddig a magyar családok 56%-a, azaz csaknem másfél millió család vette már igénybe, és 48,5%, azaz majdnem egymillió vállalkozás élt a moratóriummal. Lényegtelen, hogy a bankok milyen leveleket küldtek korábban: a kormány döntése világos, aki továbbra is igénybe szeretné venni a moratóriumot, annak nem kell tennie semmit – hangsúlyozta.

A jövő évben a kis- és közepes, valamint az egyéni vállalkozások iparűzési adóját felére csökkenti a kormány. Ez azokat érinti, akiknek a bevétele 4 milliárd forint alatt van. A pénzre a legnagyobb szükség most a vállalkozásoknál van.

A miniszter kifejtette: az iparűzésiadó-bevételek 2011-2019 között rengeteget nőttek, az elvonással a 2018-as szint folyik be az önkormányzatokhoz. A 25 ezer fő alatti településeken automatikusan korrigál a kormány, a nagyvárosok helyzetét egyenként tekintik majd át. Hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi intézkedések azt szolgálják, hogy a következő hónapokat a családok és a vállalkozások tovább éljenek. A legfontosabb adatnak a foglalkoztatottságot nevezte: négyszáz fő híján négy és félmillióan dolgoznak hazánkban.

2022-ig kell engedéllyel rendelkeznie az építkezőnek, 2026-ig kell befejezni az építést. A rozsdaövezeti programra ez nem vonatkozik – válaszolta Gulyás Gergely az arra vonatkozó újságírói kérdésre, hogy meddig lesz 5% az új lakóingatlanok áfája.

Ugyancsak újságírói, a közös ellenzéki lista bejelentésére vonatkozó kérdésre a miniszter kifejtette:

az elvtelenség koalíciója jött létre, szinte minden résztvevő kizárta már korábban az összefogást a másikkal.

A Jobbik Gyurcsány Ferenc ellen, a Momentum pedig a jelenlegi kormány és a korábbi kormányok ellen jött létre. Kormányzásra ez a konglomerátum alkalmatlan – jelentette ki. Az ellenzéki közös listához csatolt feltételrendszeréről a miniszter elmondta: a magyar politika legkorruptabb figurája Gyurcsány Ferenc, aki a pártállami kapcsolatait kihasználva a rablóprivatizációból lett multimilliárdos.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: 2%-os volt a fertőzöttség az idei tömeges szűréseknél. Bejelentette: jövőre is lesz lehetőség ingyenes tesztelésre, amelyet a kormányhivatalok fognak 263 mintavevő csapattal végeztetni, 99 helyszínen. Online regisztráció után december 30-ig lehet majd időpontot foglalni. Január 2-3-án tudnak teszteltetni az iskolai és óvodai dolgozók – tette hozzá.

Gulyás Gergely azt is kifejtette: a józan ész és a méltányosság alapján döntöttek a korlátozások felfüggesztéséről szentestére. A kormány célja, hogy a kínai vakcina minél előbb megkapja európai engedélyét, amivel már nemcsak Kínában, hanem más országokban is oltanak már – hangoztatta a miniszter. Elmondta, február 7-ig áll fenn a rendkívüli jogrend, ezt követően az Országgyűlés dönt ennek meghosszabbításáról. Közölte: az uniós programokon keresztül Izraeltől, Kínától, Oroszországtól és az USA-tól majdnem 16 millió adag oltóanyagot kötöttünk le, amely nyolcmillió ember beoltására alkalmas. A rendkívüli jogrend végét a vakcina érkezése jelenti majd, amint elegendőt tudunk beszerezni, nem lesz rá szükség – mondta el Gulyás Gergely. Ha a társadalom 60-65%-a beoltatná magát, akkor jutnánk el a nyájimmunitáshoz. Ehhez rendelkezésre fog állni a megfelelő mennyiségű vakcina – tette hozzá.

A Deutsch Tamás kizárási ügyéről szóló kérdésre a miniszter egyértelművé tette, hogy a Néppárttal pártpolitikai viták vannak arról, hogy ki milyen politikát kíván vinni a jövőben.

116 ezer forintos nettó jövedelem kell az otthonfelújítási támogatás igénybevételéhez, de nem csak 6 millió forintot lehet felvenni, minden felújítási összeg felét fizeti az állam

– közölte a sajtó kérdésére Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely közölte, hogy a munkaerőpiacon történtek szempontjából a magyar védekezés az egyik legsikeresebb, Európában ötödikek vagyunk e tekintetben: 4 406 ezren dolgoznak ma Magyarországon, ez 26 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

A munkaadók és a munkavállalók még nem állapodtak meg a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről - mondta el a miniszter, hozzátéve: ehhez fog igazodni a közmunkások bére is, de még az idei évben lesz megállapodás.

A kárpátaljai magyarság védelmében mindent megtesz a kormány, a NATO-ban és az EBESZ-ben is. – Ukrajna minden nemzetközi törekvését blokkolni fogjuk, amíg nem rendeződik a helyzet – ígérte Gulyás Gergely, hozzátéve: Magyarország jószomszédi kapcsolatokra törekszik.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. október 22-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában